Létrehozva: 2021.12.29.

Arrogáns a MOB elnöke, kitálalt a Nemzet Sportolója

Magyar Zoltán olimpiai bajnok szerint ők is hibáztathatók a kialakult helyzetért.

Már nem titok, kik azok a MOB elnökségi tagok, akik szerint Kulcsár Krisztiánnak távoznia kellene vezetői pozíciójából. Mindennél többet árul el, hogy a bizottság két alelnöke, Deutsch Tamás és Schmidt Gábor is erre az álláspontra helyezkedett. Mellettük Gyurta Dániel, Kovács Antal, Magyar Zoltán, Vári Attila és Wladár Sándor olimpiai bajnokok, valamint a Vasas elnöke, Markovits László és Pálinger Katalin, a Kézilabda Szövetség alelnöke is ezt tűzte ki célul a csütörtökre összehívott rendkívüli közgyűlésre.

Fotó: Nemzeti Sport

A Borsnak Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász beszélt arról, hogy ők is későn reagáltak.

„Persze részben mi, elnökségi tagok is hibásak vagyunk azért, hogy a dolgok idáig fajultak – kezdte Magyar Zoltán. – Az elnök, Kulcsár Krisztián által kezdeményezett alapszabály-módosítás hibáira nem jöttünk rá idejekorán. Ebből fakadóan a módosítás – ahogy mondani szokás – „átment”, és amikor szembesültünk a következményeivel, már túl késő volt. A következményei alatt főként azt értem, hogy olyan egyéniségek is kikerültek a MOB-tagságból, akik elévülhetetlenül öregbítették a magyar olimpiai mozgalom hírnevét. A névsort inkább nem is sorolnám. Kényszerű búcsújuk a MOB-tagságuktól igen fájdalmas, ezért (is) kezdeményezzük Kulcsár lemondását.”

A MOB jelenlegi első embere az évek során olyan intézkedésekkel is élt, amelyek nem nyerték el Magyar Zoltán tetszését sem.

„Amikor üléseinken megpróbáltuk szóvá tenni az ellenvetéseinket, az elnök úr olykor-olykor arrogáns hangnemben reagált...” – tette hozzá a Nemzet Sportolója.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek