RETRO RÁDIÓ

Súlyos büntetés, elítélték a verekedő magyar szurkolót

Súlyos büntetés, elítélték a verekedő magyar szurkolót
mv
Szerző
mv
Létrehozva2018. 12. 17. 16:50

A meccs megkezdése elõtt a vádlott a sorban elõtte álló szurkolótársát megütötte.

Egyezségkötés alapján született jogerős ítélet a futballmeccsen verekedő magyar szurkoló ügyében. A vádirat szerint a 33 éves férfi 2018. május 23-án este, szurkolóként volt jelen a IX. kerület, Üllői úton lévő sportarénában megrendezett mérkőzésen - derült ki a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményéből.

A találkozó a Puskás Akadémia FC-Újpest FC Magyar Kupa-döntő volt.

A meccs megkezdése előtt a vádlott a sorban előtte álló, korábban vele még barátilag ölelkező szurkolótársát – ismeretlen okból – arcon ütötte, majd őt egy alacsonyabban lévő széksor háttámlájának élére lökte. Két másik szurkoló a bántalmazott férfi védelmére kelt, megpróbálták lefogni a vádlottat, aki azonban egyiküket szurkoló társai ölébe lökte, másikukat pedig többször megütötte.

A terhelt és védője elfogadta a kerületi ügyészség által megállapított feltételeket, miszerint az ügyészség 90 nap elzárás, 312 óra közérdekű munka, valamint 5 év sportrendezvény látogatástól eltiltás kiszabását veszi tudomásul, így az egyezség létrejött.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.