RETRO RÁDIÓ

Klasszis sportolók, akik már legyőzték a leukémiát

Sz. Z.
Szerző
Sz. Z.
Létrehozva2015. 09. 23. 11:40

Az Újpest egykori kiváló csatára halálos kórral küzd. A leukémiában szenvedõ Lázár Bence optimista. Számos sportoló példája lebeghet a szeme elõtt.

Bízik önmagában és a teljes felépülésében a leukémiában szenvedő Lázár Bence. A korábbi élvonalbeli focista korai visszavonulása óta a Sport Televízió szakkommentátoraként dolgozik, néhány hete azonban kiderült, gyilkos kór támadta meg.


A 24 éves fiatalembert korábbi játékostársai mellett a válogatott alapemberei, s a klubok is biztatják. Lázár a Sport TV Harmadik félidő című műsorában telefonon beszélt állapotáról.

Abba kellett hagynom a focit, ez fizikailag és lelkileg is annyira megerősített, hogy biztos vagyok benne, ezek átsegítenek a nehézségeken

- fogalmazott Lázár, akinek a legjobban talán az esett, hogy az Újpest ősi riválisának számító Ferencvárosnál is szurkolnak érte.

Még a legnagyobb ellenfelek is mellettem állnak, egyértelmű, hogy meggyógyulok! Egy ideig hiányozni fogok a képernyőről, de tudom, hogy rövid időn belül újra ott leszek

- fogalmazott a csatár, akivel az orvosi diagnózis után szülei közölték a rossz hírt.

A sport világában számos példa bizonyítja, hogy fel lehet épülni ebből a súlyos betegségből. A korábbi NB I-es gólkirály labdarúgó Dzurják Józsefet tavaly ősszel, öt évvel betegsége kialakulása után nyilvánították gyógyulttá.

A válogatott kosárlabdázó Németh Istvánt még 11 évesen támadta meg a gyilkos kór, érdekesség, hogy felépülése után váltott fociról a kosárra.

A bolgár fociválogatott korábbi erőssége, Sztilian Petrov 2013-ban leukémiásként vonult vissza, azóta sikerrel harcolt a betegséggel.

Õt egyébként angol klubja, az Aston Villa drukkerei megható módon biztatták, stadionjuk székeire Petrov fotóját tették ki álarcként, s azt magukra is vették egy bajnokin.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.