RETRO RÁDIÓ

Belehalt a zuhanyzásba az életerős, 26 éves feleség

VÍ
Szerző
Létrehozva2023. 10. 14. 09:00

Az egész család megtörten gyászol.

Elképzelni sem lehet annál rettenetesebbet, mint hogy életerős, fiatal családtagunkat egyik napról a másikra éri a halál, és nekünk felfogni sincs időnk, hogy mi történik körülöttünk. Az orosz származású Venera Sapurina családjával pontosan ez történt. Férje, édesanyja és szerető családja azóta sem érti, miért kellett meghalnia a 26 éves, egészséges lánynak. 

A zuhanyzás volt a veszte a fiatal lánynak

Venera Sapurina éppen Dél-Koreában tartózkodott. Este zuhanyozni indult, ahol minden bizonnyal megcsúszott, elesett, beütötte a fejét, majd eszméletét vesztette. Másnap vették észre, hogy eszméletlen állapotba került a lány, mikor pedig  a mentősök kiérkeztek, még mindig nem volt magánál. 

Az igazán nagy baj azonban azután vette kezdetét, hogy kórházba szállították. Itt ugyanis elkapta a VRE szuperbaktériumot. A fertőzés megtámadta az idegrendszerét, rohamai lettek, szívleállást produkált és kómába esett. A koreai kórházban négy hónapig küzdöttek az életéért, de a lány szervezete végül feladta a harcot és elhunyt

Négy hónapig küzdöttem érte, reménykedtem, hogy életben marad. De ma megállt a szíve. Aludj jól, nyugodj békében, drága lányom!

- nyilatkozta megtörten az édesanya. 

Az édesanya arról is beszámolt, hogy az egészségbiztosítása nem fedezte a lánya kórházi kezeléseit, ezért el kellett adnia a lakását, hogy törleszteni tudjon. Ugyanitt azt is érdemes megjegyezni, hogy a szuperbaktériumot csak és kizárólag kórházi környezetben lehet elkapni - írja a Mirror

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.