Létrehozva: 2023.10.12.

„A múltat nem tudom elfelejteni” – sírt a hajléktalan Erzsike néni árvaházba adott fia

István sírt az örömtől, amikor meghallotta rég nem látott édesanyja hangját a telefonban. Erzsike néni fia őszintén beszélt a gyerekkoráról és az álmairól.

Elbert Józsefné, azaz Erzsike néni története sokak szemébe csalt könnyeket: a 79 éves özvegyasszony hajléktalan volt, de egy szerető család befogadta, családjáról, fiairól évek óta nem tudott semmit. Nemrég kiderült, hogy a kisebbik fia meghalt, de az idősebbik él, és sikerült felvennie vele a kapcsolatot.

Erzsike néni megtalálta a fiát Fotó: Olvasói

"Sajnálom, hogy nem találkoztam vele"

Erzsike néni idős korára egyedül maradt a világban, ezért úgy gondolta, felkeresi a fiait, ebben segített neki a befogadója, Editke. Az özvegyasszony fiatal korában szült és elmondása szerint haza nem vihette a gyerekeket, ezért árvaházba kellett adnia őket. A mára idős asszonyt az élet messze sodorta a fiaitól. Nem csak a hajléktalanságával, de az epilepsziájával is meg kellett, kell küzdenie. Azonban a nyilvánosságnak és korábbi cikkünknek köszönhetően megtalálta a nagyobbik fiát, a kisebbikről pedig megtudta, hogy már nem él.

Nagyon hiányzik és sajnálom, hogy nem találkoztam vele

 – mondta sírva a Ripostnak Erzsike néni, aki nagyon örül annak, hogy legalább az egyik gyermekével sikerült beszélnie.

Editke karolta fel Erzsike nénit Fotó: Olvasói

"Sokszor eljött hozzám"

Istvánnak hasonló sors jutott, mint az anyjának: hajléktalan volt, de akárcsak Erzsikét, őt is befogadta egy család, akiknél jelenleg is él. Harminchárom évig a vasútnál dolgozott, egy ideje azonban már munkanélküli; az őt befogadó háznál segédkezik. István nagy vágya, hogy a Magyar Vasúttörténeti Parkban dolgozhasson. Az 57 éves férfi nem haragszik az anyukájára, amiért intézetbe adta, tudta, hogy az epilepsziája miatt sokat szenvedett és emiatt magát is nehezen bírta ellátni. 

Nem is számítottam rá, hogy még az életben hallok felőle. Megkönnyebbülést éreztem, amikor meghallottam a hangját. Bevallom sírtam, de hát nem szégyen a sírás. A múltat nem tudom elfelejteni, kisgyerekkorom óta intézetben nevelkedtem, de ő vette a fáradtságot és sokszor eljött hozzám.

István közel kétszáz kilométerre él az anyukájától és anyagilag nem engedheti meg magának az utat, de minden vágya, hogy találkozhasson édesanyjával. 

 

origo.hu

60 éves lett A farm, ahol élünk tinisztárja, így néz ki most – képek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

life.hu

80 éves lett Gimli a Gyűrűk Urából - 10 érdekesség John Rhys-Daviesről

mandiner.hu

Kesereg a Politico: Magyarországnak megéri Kínával barátkoznia

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: a mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle

INSIDER

Nagy Márton: továbbra is alacsony szinten maradt az infláció

INSIDER

Jön az eperszezon: itt van minden, amit tudni érdemes a magyar szamócáról

INSIDER

Borult napok elé nézünk: hatalmas fordulatokat fog hozni az időjárás