Létrehozva: 2023.04.02.

Hátborzongató halál a Dunában: rosszullét miatt hajthatott Ferenc kocsijával a folyóba

Egy emberként gyászolják ismerősei V. Ferencet, azt a férfit, aki kutyájával együtt hajtott a Dunába. Sokak szerint rosszullét is okozhatta a tragédiát.

Négy napon át feküdt a Dunában egy Opel, benne egy férfi és kutyája holttestével. Az ügy egy megmagyarázhatatlan eltűnésként indult. Mint azt a Ripost megírta, emberek tucatjai keresték azt a férfit, akinek hátborzongató módon veszett nyoma Bács-Kiskun vármegyében. A környékbelieket rendkívüli módon foglalkoztató rejtély végül tragikus módon oldódott meg. 

A Dunában, egy autóban lelték halálukat Fotó: Pexels / Illusztráció

Rejtélyes körülmények között tűnt el 

Az egyetlen biztos nyom szerint V. Ferencet március 25-én látták utoljára Fajszon, méghozzá szeretett németjuhász kutyája társaságában. 

Úgy tudni, hogy az utolsó ismert információk szerint ekkor beszállt szürke Opel Corsájába, és elhajtott, azonban ezután Ferencnek, a kutyának és a kocsinak is nyoma veszett. 

Szerettei természetesen azonnal jelentették az eltűnését, és a zsaruk mellett az ismerősök is kutatni kezdtek a férfi után. Több keresőposztban is segítséget kértek: 

"Az autójával (szürke Opel Corsa) és a kutyájával (németjuhász) együtt tűnt el. Körülbelül 175 centi magas, 100 kiló körüli, szeme kék, haja tüsire vágva" - írták aggódva az ismerősök és a férfi szerettei. 

Rosszullét okozta a tragédiát?

Bár mindannyian reménykedtek az utolsó percig, hogy Ferenc és a kutya épségben hazatérnek, az eltűnés utáni negyedik nap, csütörtök délután minden remény odaveszett: a férfit és imádott ebét ugyanis a vízirendészet munkatársai megtalálták a Duna egyik környékbeli szakaszán.

Ismerősei azóta is gyászolják a férfit, ők sem tudják pontosan, mi is történt aznap: 

"Nem tudom, mi lehetett vele, de egyszerűen nem tudom róla elképzelni, hogy ilyet tegyen. Én nem zárnám ki azt sem, hogy véletlen hajtott bele a vízbe, esetleg még az sem lehetetlen, hogy rosszul lett. 

Ha előre eltervezte volna ezt a szomorú tettet, akkor miért vitte volna magával a kutyusát?

 – tette fel a kérdést az ismerős.

Reméljük, hogy már békére leltél ott, ahol vagy. Nagyon fogsz hiányozni 

- írta a férfi egy másik ismerőse. 

Az bizonyos, hogy a rendőrség kizárta az idegenkezűséget, lapunk megkeresésére ugyanis azt válaszoltak: az ügyet közigazgatási eljárás keretei között vizsgálják. 

Nem ez az első eset

Nem ez az első ilyen eset: alig pár héttel ezelőtt egy férfi rosszullét miatt hajtott vízbe Szentgotthárdnál. T. Imre vezetés közben lett rosszul, ezután letért az útról és egyenesen az út menti patak három méteres medrébe hajtott. Bár a víz állása alacsony volt és a férfi a balesetben csak könnyebben sérült, életét már nem lehetett megmenteni. 

Ha segítség kell: Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!
 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott

NÍNÓ

Ballagás közben esett össze egy magyar diáklány, szabadnapos mentő sietett a segítségére