KÜLFÖLD

Szerző LA

6 hónapja

„Ezt az űrt semmi sem fogja kitölteni” - holtan találták meg az 5 hónapja eltűnt 17 éves fiút

A család bízott benne, hogy a fiú épségben előkerül...

Öt hónappal az eltűnése után holtan találták meg a 17 éves Freddy Perhamet. Stolfordban a tengerparton találtak rá a holttestére - írja a The Sun.

Fotó: Pexels

A család így nyilatkozott: „Nincsenek szavak, hogy leírjuk azt az elsöprő gyászt, amivel családként meg kell küzdenünk Freddy elvesztése miatt. Az öt hónap, amíg bíztunk benne, hogy Freddy egyszer hazajön, gyötrelmes volt. Nem tudtuk, hogy él-e még és rettenetesen hiányzott. Bár a halálhíre lesújtó, most már idővel el tudjuk engedni és méltóképp búcsút vehetünk tőle” - majd így folytatták:

 

Freddy csodálatos fiú volt. Gondtalan és életvidám természetét mindenki szerette. Most tudjuk, hogy ezt az űrt semmi sem fogja kitölteni a szívünkben, amit maga után hagy. Reméljük, hogy már soha többé nem kell szenvednie és békére lelt.

 

A továbbiakban köszönetet mondtak a rendőrségnek, barátaiknak és a helyi közösségnek a segítségükért és támogatásukért.

„Freddy, a fiunk, testvérünk, unokánk, unokaöccsünk, unokatestvérünk és barátunk, rettenetesen fog hiányozni. Családként szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki segített Freddy felkutatásában."

Freddy tavaly szeptember 20-án tűnt el otthonából. A felkutatásában több mint 100 rendőr és civil vett részt. Halálának ügyében egyelőre még folynak a vizsgálatok.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vértócsában talált rá a felesége a haldokló színészre

origo.hu

Ilyen ajánlatokkal bombázzák a hatalmas fenekű pornós bokszolót - (18+ képek)

borsonline.hu

Újabb esélyt adott hűtlen férjének a gyönyörű magyar énekesnő

hirtv.hu

Vezércikk: Karácsony úr, ez most már tényleg kínos!

metropol.hu

Váratlan tragédia: Összeomlott a gyásztól a magyar énekesnő

mindmegette.hu

Tömegesen lettek rosszul egy esküvőn – a násznép fele a kórházban kötött ki

vg.hu

5 hasznos tipp az élménydús és emlékezetes csapatépítőhöz (X)

she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

ripost.hu

Váratlan változás a TV2-n, erről mindenkinek tudnia kell, a Sztárban Sztár leszek! is érintett

life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Migránsok ütköztek meg Németországban egy felvonulás részvevőivel

KÜLFÖLD

Ítéletet mondtak a szlovákok Orbán Viktorról, ez a véleményük a magyar miniszterelnökről

KÜLFÖLD

„Büszkék vagyunk!” – írta Orbán Viktor a nap örömhíre kapcsán

KÜLFÖLD

Mi lesz a benzinkutakkal? Pár éven belül véget érhet az üzemanyagok korszaka

KÜLFÖLD

„A szívem összeszorul...” - meggyilkoltak két modellt, hajtóvadászatot indított a rendőrség

KÜLFÖLD

Szörnyű tragédia történt: meghalt egy kétéves kislány a bölcsődében

KÜLFÖLD

Horror az esküvőn: ételmérgezést kapott a 300 fős násznép fele

KÜLFÖLD

„Hét percig halott voltam." - túlvilági élményekről beszélt, még ma is retteg a férfi