RETRO RÁDIÓ

Halálos késszúrások a villamoson: Ezt mondta Éva a kegyetlen gyilkosról

Halálos késszúrások a villamoson: Ezt mondta Éva a kegyetlen gyilkosról
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2021. 09. 23. 05:40

Egymásra sem tudtak nézni a kőbányai villamoson elkövetett gyilkosság gyanúsítottjai. A vádlottak padján ücsörgő Éva már azt is bánja, hogy megismerte akkori szerelmét, a gyilkost, L. Jánost.

Néma csöndben, egymástól tisztes távolságra foglalt helyet a tárgyalóban az a két férfi és az a nő, akik a tavalyi, nagy port kavart, 28-as villamoson elkövetett gyilkosság miatt álltak a bíróság elé.

Fotó: Metropol

Mint arról akkor a Bors is írt: két fiatal, Gá­bor és Márk hazafelé tartottak a villamoson Gábor kutyusával, Pepsivel, amikor felszállt a járatra L. János, D. Károly és János ak­kori barátnője, D. Éva. A hajléktalanként élő trió mindenáron meg akarta si­mogatni Pepsit, és becsmérlő megjegyzéseket is tettek az ebre, mire Gábor megkérte őket: ne bántsák a kutyáját, és a járványügyi szabályok miatt se simogassák meg.

János erre teljesen bekattant, kést rántott, és először nekiment Gábornak, majd késével mellbe döfte a férfit, míg Károly Márkot ütötte le. A hármas ezután elrohant, ma­gára hagyva a haldokló Gá­bort, aki utolsó szavaival is kiskutyáját kereste. A gyilkosság után ha­mar elfogták őket, Jánost és Károlyt elő­zetesbe he­lyezték, míg Évát, aki az eset után elrejtette a kést, szabadlábon hagyták, bár ké­sőbb egyszer megszökött.

Fotó: police.hu

A három fiatal most egymástól igencsak nagy távolságra ücsörgött, Éva pedig még na­gyobb messzeségben foglalt helyet a férfiaktól. Elárulta, már nem alkot egy párt Jánossal, pár hónapig voltak együtt, és már ezt is megbánta:

Már nagyon megbántam, hogy belekeveredtem ebbe az egészbe – mondta lehajtott fejjel Éva. – Már azt sem tudom, miért szerettem bele Jánosba. Alig pár hónapig voltunk együtt, de már bánom. Szeretnék már túl lenni ezen az egészen – szögezte le a nő a Borsnak.

Azonban ez aznap nem sikerült, ugyanis a tárgyalásra két ügyvéd sem jött el: egyik elérhetetlen volt, míg a másik rossz bíróságra ment.

A perre eljött Gábor gyászoló testvére, József is, aki először nézett szembe a gyilkosokkal. A tárgyalást október elején kezdik el.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.