Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.07.

48 órája tűnt el Budapestről ez a kislány, már a rendőrség is keresi

Iskolai hátizsákjával a hátán tűnt el az a 13 éves kislány, akit már rendőrség is keres. Tímea csütörtök reggel elindult az iskolába, ám oda már nem érkezett meg.

A kislány 2019. december 5-én 7 óra 30 perc körül ment el XIII. kerületi otthonából, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem adott magáról.

Ledniczki Tímea körülbelül 155 centiméter magas, vékony testalkatú, rövid, barna hajú lány. Eltűnésekor sötétkék szövetkabátot és világos farmernadrágot viselt, és egy sötétkék hátizsák volt nála.

Fotó: Police.hu

A kislány vélhetően éppen az iskolába tartott, ám oda már nem érkezett meg. Talán csak egy nagydolgozat írástól ijedt meg, ám az okokról a rendőrség nem adott tájékoztatást.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható Ledniczki Tímeát felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett hívja az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámát, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikét.​

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az elhagyatott kínai bevásárlóközpont Leedsben

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Hemzseg a világsztároktól a Forma–1, ők szurkoltak Miamiban Hamiltonéknak – galéria

vg.hu

Térképen a régiós üzemanyagárak – ettől függ, hogy visszatér-e a benzinárstop a jövő héten

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés

NÍNÓ

Megrázó helyszíni fotók: újabb halálos motorbaleset történt

NÍNÓ

Önkezével vetett véget az életének a szentesi nő feltételezett gyilkosa

NÍNÓ

Hatalmas erőkkel vonult ki a rendőrség a Tiszai pályaudvarhoz: egy női holttest feküdt az úton

NÍNÓ

Felkavaró fejlemény: Ezt tudta meg a rendőrség az Aszódon talált holttestről