RETRO RÁDIÓ

Brutális, amit ez a két férfi művelt a Westendnél egy gyalogossal

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 03. 07. 12:45

A terézvárosi rendõrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfiak azonosításához.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen, mellyel összefüggésben keresik a képen látható két férfit. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az egyikük február 27-én 19 óra körül a Westend melletti járdán – minden előzmény nélkül – megütötte az ott sétáló férfit. Ezután az elkövető és a társa elfutott a helyszínről.

Az egyikük 20-25 év körüli, a bűncselekmény elkövetésekor sötétszürke kapucnis felsőt, kék farmernadrágot és fekete sportcipőt viselt. Társa 20-25 év körüli, a bűncselekmény elkövetésekor szürke-fekete kapucnis pulóvert, fekete melegítőnadrágot és fekete-fehér sportcipőt viselt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a felvételen látható férfiakat felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekménnyel kapcsolatosan információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.