RETRO RÁDIÓ

Tanúként hallgatták meg Márki-Zaynét egy csecsemő halála ügyében

Tanúként hallgatták meg Márki-Zaynét egy csecsemő halála ügyében
F.G.
Szerző
F.G.
Létrehozva2019. 01. 30. 18:48

L. Endre szülei ellen gyermekük halála miatt emberölés vádjával a Budakörnyéki Törvényszéken folyik büntetõper. A szülést a hódmezõvásárhelyi polgármester felesége vezette le, õt tanúként hallgatták meg a tárgyaláson.

A vádirat szerint a csecsemőkorú L. Endre azért halt meg, mert a szülők nem adták be neki a véralvadáshoz szükséges, kötelezően előírt K-vitamint, és amikor agyvérzés miatt rosszul lett, nem hívtak hozzá orvost.

A szülést Márki-Zayné Vincze Felícia „A Te Szülésed” nevű bábapraxis szülésznőjeként vezette le. A cég, a Te Szülésed Kft. ügyvezetője ebben az időszakban a hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter volt.

A kicsi, L. Endre 2012. november 12-én jött a világra, 2013. január 8-án, súlyos agyvérzés után meghalt. Orvosszakértők szerint azért, mert nem kapta meg a véralvadáshoz szükséges K-vitamint, amit pedig a csecsemőtáplálásról 2010 óta hatályban lévő rendeletben kötelezően előír.

A bíró kérdésére Mári-Zayné azt felelte, csak akkor szokott K-vitamint adni, ha a szülő kéri, és ő ellátta azzal a tanáccsal L-éket, hogy legkésőbb öt napon belül adjanak a babának K-vitamint, és ez szerepelt a születés után átadott dokumentációban is.  A 24.hu szerint a vádlottak azt vallották, nem emlékeznek arra, hogy ilyen információ elhangzott volna. A bíró szerette volna látni a szülészeti cég szerződését a vádlottakkal, de a szülésznő azt felelte, hogy az már nincs meg.

A 24.hu értesülése szerint amikor az ügyész azt firtatta, hogy ismerik-e a K-vitamin profilaxisra vonatkozó irányelveket, Márki-Zayné azt felelte, hogy azok amúgy sem jogszabályok. Erre az ügyész azzal reagált, hogy az irányelvek valóban nem törvények, de az egészségügyi törvény szerint kötelező őket betartani.

A Pesti Srácok szerint amikor Holdampf Gusztáv tanácsvezető bíró Márki-Zaynét emlékeztette, hogy 2010 óta van hatályban gyermekgyógyászati klinikai irányelv többek közt a csecsemők táplálásáról, amely tartalmazza a K-vitamin kötelező beadását az újszülöttek számára, a szülésznő közölte, hogy a “gyermekgyógyászok ismerik”, nem ők.  

Bíró azt is megkérdezte:  A háziorvossal ön beszélt-e? 

Márki-Zayné: Nem, csak akkor, amikor már a kórházban volt a baba. 

Bíró: Akkor szóba került-e a K-vitamin kérdése?

Márki-Zayné: Szerintem nem.

Bíró: Szóba került- e, hogy esetlegesen az lehet az ok, hogy nem kapott K-vitamint ez a gyermek?

Márki-Zayné: Nem. Nem emlékszem ilyenre.

 

(Bár a bírósági tárgyalásról tudósító cikkek szerint az általunk is említett vallomás részletek Márki-Zayné Vincze Cecíliától származnak, ő több sajtóorgánumnál pontosítást kért, állítva, hogy a bíró nem vele, hanem a neonatológus orvossal folyatta le a jogszabályokra és irányelvekre vonatkozó vitát.)

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.