RETRO RÁDIÓ

Megállíthatatlanul terjed a Kék Bálna, már a német tinik is veszélyben

WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 06. 30. 23:50

Lehetséges, hogy az orosz hatóságok már túl késõn vették õrizetbe azt a 21 éves fiatalembert, aki a gyanú szerint kitalálhatta a Kék Bálna kihívást. A gyilkos játék ugyanis már az alapító nélkül is szélsebesen terjed.

A németországi Zweibrücken településről több édesanya is a rendőrséghez fordult, mert a lányuk telefonján a Kék Bálna kihívás nyomaira bukkantak. A rendőrség komolyan vette a bejelentéseket, és a zweibrückeni iskolákhoz fordultak, hogy figyelmeztessék az igazgatókat a veszélyre. A német Bild című napilap megszerezte a levelet, amelyet az iskola vezetői szétküldtek a szülőknek:

A nyomozóhatóság arra kért bennünket, hogy figyelmeztessük Önöket, a gyermekeink körében egy öngyilkosságra buzdító játék terjed. A rendőrség szerint a WhatsApp nevű csevegő programon osztják meg a legtöbben a feladatokat.

A Rajna-vidék-Pfalz tartomány Pedagógiai Intézetének válságkezelő koordinátora elmondta, hogy bár a mai napig vitatott a szakemberek körében a Kék Bálna kihívás valódi létezése, a jelenséggel tisztában vannak a hatóságok és az iskolák pszichológusai is. Oliver Klauk hozzátette: azért is veszélyes ez a „játék”, mert úgy terjed, mint a szekták körlevelei. A diplomás pszichológus azt tanácsolja, hogy ha a szülők ilyen hírekről értesülnek a gyermekeiktől, akkor azt vegyék komolyan.

A legfontosabb, hogy rögzítsék a bizonyítékokat, továbbítsák azokat a rendőrségnek, és szükség esetén biztosítsanak a fiatalok számára szakszerű segítséget.   

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.