
Szakítani akart az asszony, szörnyű bosszút állt a párja
Ráadásul még rengeteg pénzt is követelnek rajta.
A 29 éves nő szerette volna személyesen közölni barátjával, hogy szakítani akar vele, ezért megbeszéltek egy találkozót. A hír hallatán a 24 éves algériai bevándorló bedühödött, és a nőre rontott. A dulakodás során kést is előkapott, amivel fej és kar tájékon megszúrta a barátnőjét. A késelés utána a férfi még le is nyírta áldozata haját.
A bíróságon a nő könnyekben tört ki, amikor fel kellett idéznie a szörnyű esetet.
![]()
A támadó azzal védekezett, hogy túl sok kokaint fogyasztott, a szer hatása miatt nem is emlékszik rá, hogy mi történt - írja az OE24.at. Egy behívott szakember azonban közölte, hogy a kokainnak nincsenek amnéziát okozó hatásai. Mint időközben kiderült, a nőnek nemcsak a lelki traumát kell feldolgoznia, hanem ki kell fizetnie a műtét árát is, mivel kórházi kezelés ideje alatt nem volt egészségügyi biztosítása. A megkéselt nőtől 11.270 eurót követelnek, ami 3,5 millió forintnak felel meg.






