RETRO RÁDIÓ

Előbb felmentették, majd 12 évre ítélték a borsodi gyilkost

Előbb felmentették, majd 12 évre ítélték a borsodi gyilkost
S.A.
Szerző
S.A.
Létrehozva2015. 12. 18. 20:15

A férfit az ügyben egyszer már felmentették az emberölés vádja alól, jogos önvédelemre hivatkozva.

2012. október 14-én, Harsányban egy fiatalokból álló társaság tartott szórakozás után hazafelé. A banda összeszólalkozott egy 20 éves helyi férfival.

A csapat egyik tagja, az akkor 19 éves H. Patrik késével olyan súlyosan megsebesítette a fiatal férfit, hogy kórházba szállítása közben meghalt.

Korábban a Miskolci Törvényszék a késelőt felmentette az emberölés vádja alól, mert jogos védelmi helyzetként értékelte a szúrás pillanatát.

Ekkor csak testi sértés miatt ítélték el a tettest, egy év börtön kapott.
 

Aztán a fellebbezések után a Debreceni Ítélőtábla az elsőfokú döntést nem találta elég megalapozottnak, ezért hatályon kívül helyezte azt, a  Miskolci Törvényszéket pedig új eljárás lefolytatására kötelezte.
    

A új eljárásban a bíróság már nem állapított meg jogos védelmi helyzetet, és emberölés bűntette miatt ítélte el a férfit.

 

Enyhítő körülmény volt az eltelt idő és az, hogy a tettes bár tudta, hogy meghalhat az áldozat, nem az ölés volt a célja. Súlyosbító körülmény pedig az, hogy a halálos döfés után még egyszer megszúrta a sértettet.
   

A bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását, ami ellen védőjével fellebbeztek, ahogy az ítélet ellen is.
  

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.