NA NE!
18+
"Még mindig vár" - visszatért az édesanyját elvesztő kislány szelleme, csak kevesen látják
Létrehozva2025. 07. 23. 21:00
A mai napig nem született magyarázat a történtekre.
Egy Reddit felhasználó számolt be arról, hogy amikor Indiában, Kirkee-ben járt, különös szellemjárást tapasztalt – kezdve a szőke kislánnyal virágos ruhában.
Harmadikos volt, amikor beköltöztek abba a házba. Egy hatalmas, a brit gyarmati időkből származó katonai villa volt Maharashtra államban. Vastag kőtömb falak, nyikorgó, padló, és olyan magas mennyezetek, amelyek szinte elnyelték a hangokat. Már gyerekként is érezte, hogy ez a ház különleges.
Öten voltunk a családban, plusz a kutyánk. Apukámat őrnagyként helyezték oda. A két nővérem már egyetemre járt, éjszakánként sokat tanultak, én voltam a legkisebb, mindig a hátizsákommal és copfommal csoszogtam mögöttük – általában csendben, figyelve mindent. A házat banyánfák vették körül – hatalmas, ősi példányok, gyökereik sűrűn és vastagon tekeredtek össze, mintha öröktől fogva ott nőttek volna. Körbeölelték az udvart, mintha őriztek volna valamit – vagy éppen azt biztosították volna, hogy valami ne jusson ki. Először, amikor megláttam őt, nem ijedtem meg. Inkább csak kíváncsi lettem.
Egy csendes délután, amikor gyerekként épp a nappali mellett haladt el, meglátta, hogy egy kislány lép be az ajtón. Nagyon fehér bőrű volt, szőke haja lazán lógott, egy halvány virágos ruhát viselt, ami olyan volt, mintha egy régi fényképről származna. Nem hallotta, hogy kinyílt volna a kapu – egyszerűen csak besétált, mintha mindig is ott lakott volna.
Rám sem nézett. Egyenesen átment az ebédlőbe, ahol anyukám zöldségeket szeletelt. Én lassan követtem, nem értettem, mi történik. Amikor benéztem, a kislány ott állt az étkezőasztal mellett, és anyámat nézte – olyan figyelemmel, mint aki egy festményt csodál. Csak bámultam, majd megszólaltam: Anya? Abban a pillanatban a kislány felkapta a fejét, és elszaladt a konyha felé. Anyám felnézett, zavartan kérdezte, mi történt.
– ekkor megkérdezte édesanyjától, hogy "ki volt az a kislány?" Csakhogy édesanyja zavart lett, ő ugyanis nem látott egyetlen gyermeket sem, aki a konyha felé szaladt volna. A házban minden a helyén volt, a hátsó ajtó zárva. Semmi nyoma nem maradt annak, hogy bárki ott járt volna. A poszt írója állítja, még párszor látta a kislányt, de soha többé nem ennyire közelről.
Távolról figyeltük egymást – ő gyakran félig elbújva a fal mögött, vagy egy szoba végéből lesett. Mindig anyámat nézte ugyanazzal a csendes, pislogás nélküli tekintettel. Rám soha többé nem nézett, és én sem követtem többé.
Más furcsaságok is történtek. A család kutyája egy mentett dobermann volt – az egyik szemére vak, de szelíd és védelmező jószág. Esténként a nővérei mellett ült, miközben tanultak a nappaliban. Mindig éber volt, és sokszor bámult egy-egy sarokba, mintha követett volna valamit a szemével. Talán az is jelent valamit, hogy nem feküdt le addig, amíg a lányok el nem hagyták a szobát. A posztoló idővel feladta, hogy magyarázatot keressen a történtekre, de a kislányra, aki soha nem tűnt elveszettnek vagy dühösnek, még mindig sokat gondol.
Olyan volt, mint aki hiányol valakit. Talán még mindig az anyját kereste. Talán ő is ugyanott állt valaha az ebédlőben, nézte, ahogy az anyukája zöldséget szeletel, és közben dúdol – ahogy az enyém is tette. Talán... csak talán... ő még mindig vár
– zárta sorait a posztoló.
Ripost hírek
