tóth gabi
Tudtad például, hogy bizonyos ételek fogyasztásával meg tudod változtatni a bőrszíned?
Egy tápanyagdús, egészséges és megfelelő étrend csodát tud tenni a bőrünkkel: szó szerint ragyogni lehet tőle. Főleg azoktól, amelyek béta-karotint tartalmaznak. Ez az antioxidáns sok hétköznapi zöldségben és gyümölcsben fellelhető, így nem kell aggódni, nem kell egzotikus finomságok után kutatni. Ugyanakkor a béta-karotin megtalálható például a lazacban és a tojásban is.
Tudósok három különböző esetet tanulmányoztak 2011 és 2015 között, hogy bebizonyítsák, a karotin igenis meg tudja változtatni a bőrünk színét: napbarnított hatást érhetünk el vele, már-már ragyogni fogunk – amitől mások szebbnek látnak majd minket. A béta-karotin ugyanis antioxidánsnak minősül, amivel semlegesíti a szervezetben a káros szabadgyököket. Ezen felül sárgás színű festékanyaga lerakódik a bőr hámrétegében, ahol szintén közömbösíti a káros anyagokat, továbbá elősegíti a bőr szép és egyenletes barnulását is.
Azt is kiderítették, hogy igazából napi két adag zöldség vagy gyümölcs fogyasztásával egy hónap alatt már látványos eredmény érhető el. Összesen 35 embert vizsgáltak, akiket hat hétig figyeltek meg étkezési szokásaik alapján. Akik betartották a béta-karotin-dús étrendet, azoknak látványosan szebb volt a bőrük, mint azoknak, akik nem figyeltek oda az étkezésre – írja a TheSun.
Ez mellett nem elhanyagolható tény az sem, hogy ezek mind-mind egészséges dolgok, amik hozzájárulnak az immunrendszerünk megfelelő működéséhez is. De miben is található meg ez a csoda antioxidáns?
Barack, kaliforniai paprika, brokkoli, sárgadinnye, répa, guava, grapefruit, zöld leveles zöldségek (pl.: spenót, kel), mangó, tök, paprika, édesburgonya, paradicsom, görögdinnye, mandarin, tök, tojás, lazac.