Nincs

Gyengeelméjű felvételizők a jogi karon

Megdöbbentő gyûjtemény került ki a netre jogi karokra felvételizők hihetetlen ostobaságaiból.
címkék:

Ugye nem közülük kerülnek ki a jövő ügyvédei, bírái, ne adj isten politikusai?

Vegyünk egy nagy levegőt és merüljünk el a tengernyi ostobaságban!

Szent István felesége Bajor Gizi volt.

A pun háborúban nagyon sok római elpusztult. Ezek mind Rómába költöztek és proletárok lettek belőlük.

A kaszt zárt társadalmi csoport, ami között csak lélekvándorlással lehet mozogni.

Ahhoz, hogy valaki dzsentri lehessen, tartalékos tiszti érettségi kellett.

Kréta élén két minótaurosz állt, akik évente cserélték egymást.
 

Ben Gurion angol szociológus, a Magna Charta szerzője.
 

A középkor virágzása a mezőgazdaság forradalmával kezdődött (sövényvágó olló, hidraulikus szivattyú).
 

Szent István valahol azt hallotta: azé a föld, aki megműveli.
 

Cromwell Lord-processzor volt.
 

Az önkormányzat az az intézmény, ahol az emberek sürgős dolgaikat elvégzik.
 

Magyarország nem tagja a NATO-nak. A Varsói Szerződés révén lett tagja az ENSZ-nek, de később úgy döntött, hogy mégsem csatlakozik a NATO-hoz.
 

Jelenleg több mint 30 NATO tagállam van... mégse. Éppen 51.
 

Irak elnöke Arafat.

Katona József Bánk bán című drámája arról szól, hogy van Bánk, aki egy bán...
 

Radnóti Miklós eredetileg jogász szeretett volna lenni, de végül a könnyebb utat választotta, ezért ment a szegedi egyetemre.
 

Pál apostol javasolta, hogy a túlzott aszkétizmust mellőzzék, mert mindenkinek joga van a jóléthez.

Csoóri Sándor több évet élt Indiában és ott is halt meg

Pázmány Péter költő volt és politikus. Gondolom, köztiszteletben álló személy volt.

A Bethlen-Peyer-paktumot az SZDSZ és az MDF kötötte.

Mondjon magyar kormányzókat! - Göncz Árpád, Fráter György.

A Szovjetuniót a XVIII. században alapították és az 1450-es, 60-as években szűnt meg. Hozzá tartoztak az északi országok, például Norvégia.

Magyarországon 1849 után a hivatalos nyelv az osztrák.

A pápa református vallású.

A keleti kereszténység vezetője a tibeti láma.

Mondjon párat a Tízparancsolatból! - Felebarátod feleségét szeresd!

A keresztény tanítás lényegét most így Anschluss nem tudnám megmondani.

Luther Márton templomi könyvnyomtatással foglalkozott, és egyet-kettőt ki is szögezett a templomkapura.

A feminizmus azt jelenti, hogy a nők el vannak nyomva a férfiak alatt.

Ha valaki sok évig él egyedül, annak rendszerint házasság a vége.

Ki jelenleg a köztársasági elnök? - Nem tudom, de szerintem alkalmatlan.

Két szabadságjogot ismerek: a vallásit és a szexuálisat.

Svájcban az egyik hivatalos nyelv a svéd, mert Svájc Svédországgal határos.

Magyarország jellemző állatfaja a béka.

Szent István kért egy koronát, majd megfogalmazta a szatmári tizenkét pontot.

A fáradt Odüsszeusz leheveredett egy nimfa alá.

Radnóti Miklós egész életében tudta, hogy meg fog halni.

Az első világháborút azért vesztették el a németek, mert Bulgárián keresztül támadták meg Franciaországot.

Vannak olyan helyek a Földön, ahol éjszaka egyáltalán nincs.

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?