
Az orvos elárulta: 10 szokás, amivel meghosszabbíthatod az életed
Az orvos szerint ezt kell tenned. Így érhető el a hosszú élet.
Több mint három évtizede foglalkozik daganatos betegségek megelőzésével és kezelésével, most pedig saját, személyes szabályait is megosztotta. Dr. Leigh Erin Connealy szerint a hosszú élet nem pusztán genetika kérdése, mindennapi döntéseink legalább ennyit számítanak.

Így lehet hosszú életed
A Cancer Research UK adatai szerint az Egyesült Királyságban naponta több mint 1100 embernél diagnosztizálnak rákot, és évente mintegy 168 ezer haláleset köthető a betegséghez. A diagnosztizáltak körülbelül fele tíz évig vagy annál tovább él, a vezető kockázati tényező pedig továbbra is a dohányzás.
Dr. Connealy egy interjúban arról beszélt, hogy saját életében is tudatosan igyekszik csökkenteni a szervezetét érő környezeti és hormonális terhelést. Például nem alszik a mobiltelefonjával az ágya mellett, mert úgy véli, az éjszakai fény- és elektromágneses terhelés megzavarhatja az alvást, amely alapvető szerepet játszik a szervezet regenerációs folyamataiban. Az étrendjében kerüli az iparilag előállított növényi magolajokat, mivel azok könnyen oxidálódó zsírsavakat tartalmaznak, amelyek gyulladásos folyamatokhoz járulhatnak hozzá.
Szintén tudatos döntés részéről, hogy nem melegít ételt műanyag edényben, mert a hő hatására olyan vegyületek oldódhatnak ki, amelyek befolyásolhatják a hormonrendszer működését. Hormonpótló kezelések esetében sem támogatja az ösztrogén kizárólagos alkalmazását, hangsúlyozva a hormonális egyensúly fontosságát.
Mindennapjaiban igyekszik minimalizálni a vezeték nélküli fülhallgatók hosszú távú használatát is, mivel ezek rádiófrekvenciás jeleket bocsátanak ki az agy közelében. Kerüli az illatosított mosószereket, mert azok szintetikus illatanyagokat, illékony szerves vegyületeket tartalmazhatnak.
Hasonló megfontolásból mellőzi az illatos gyertyákat, amelyek égése során káros vegyületek keletkezhetnek, valamint igyekszik elkerülni a hőpapíros blokkok érintését, amelyek gyakran BPA-t vagy BPS-t tartalmaznak. Az edzőruházat terén sem választ poliészter anyagokat, mivel a szintetikus textilek mikroműanyagokat bocsáthatnak ki, és a kőolajszármazékokkal való bőrkontaktust is minimalizálni szeretné.
Az orvos hangsúlyozza: ezek az ő személyes döntései, amelyekkel igyekszik csökkenteni a potenciális kockázatokat, miközben a megelőzés fontosságára hívja fel a figyelmet - derül ki a Mirror cikkéből.






