Létrehozva: 2025.02.10.

Folyton elfelejted, hol a telefonod? Ezekről az ételekről mondj le!

Gyakran inkább azokra az ételekre összpontosítunk, amiket a memória javítása érdekében fogyaszthatunk. Azonban fontos megemlíteni azokat az ételek is, amik károsan hatnak rá.

Mutatjuk, mely ételeket érdemes elkerülni, ha szeretnénk megtartani a jó memóriánkat, hiszen nem elég, ha olyan ételeket eszünk, amik jótékony hatásúak, ha közben fogyasztjuk azokat is, amik ártanak neki.

ételek
A gyümölcsök jótékony hatásait mindenki ismeri. / Fotó: Illusztráció: pexels.com 

Bizonyára a legtöbben felejtettük már el, hol parkoltuk le az autónkat, vagy hagytuk már el a házat telefon nélkül. Ha szeretnéd, hogy a memóriád javuljon, jobb ha hallgatsz a szakértők tanácsaira és kihagysz bizonyos ételeket az étrendedből.

Az vagy, amit megeszel

Klisés, de igaz, főként a feldolgozott élelmiszerek uralta világban, hogy megértsük az ételek szellemi képességekre gyakorolt hatását. Ennek érdekében a legjobb megjegyezni, azokat az ételeket, ami nem tesz jót a memóriának.

Transzzsírok

A transzzsírok számos feldolgozott és készételben megtalálhatóak. A tanulmányok pedig összefüggésbe hozták az olajban sült ételeket a rosszabb memóriával és a depresszióval. Károsítják az ereket, gyulladást okoznak és akadályozzák az agy vérellátását.

Magas cukortartalmú élelmiszerek

Míg egy édes finomság gyors energialöketet biztosít, a magas cukortartalmú ételek fogyasztása túlzott glükózmennyiséghez vezethet, ami hatással lehet az agy azon részére, ami szabályozza a memóriát. Ezért fontos, hogy ne cukros üdítőt, és ne fogyassz sok édességet és pékárut.

Feldolgozott élelmiszerek

A mesterséges adalékanyagokkal teli feldolgozott élelmiszerek, amik ráadásul tele vannak cukorral és édesítőszerekkel, könnyen elkészíthetők, sajnos azonban gyakran hiányoznak belőlük a optimális agyműködéshez szükséges tápanyagok. Egy tanulmány szerint akik ilyen ételeket fogyasztanak nagyobb mennyiségben, sokkal nagyobb eséllyel szenvedhetnek depresszióban, mint azok, akik egészségesen étkeznek. 

Alkohol

A túlzott alkoholfogyasztás káros hatással lehet a memóriára, egy tanulmány szerint azoknál, akik hetente több, mint 14 egységnyi italt isznak nagyobb a demencia kialakulásának esély, mint azoknál, akik kevesebbet fogyasztottak.

Finomított szénhidrátok

Az olyan ételek, mint a kenyér, a tészta és a finomított lisztből készült ételek, függetlenül attól, hogy édesek vagy sem, gyors vércukorszint-emelkedést okozhatnak. A finomított szénhidrátok negatívan befolyásolják a kognitív funkciókat és növelik a károsodások, például depresszió kockázatát.

 

Mik azok, amiket érdemes fogyasztanod a memóriád javítása érdekében?

Zöldségek és gyümölcsök

A táplálkozás alapja a gyümölcsökben és zöldségekben rejlik, ez talán senkit sem lep meg annyira. Nem véletlen, ugyanis gazdagok antioxidánsokban és gyulladásgátló vegyületekben.

Halak

A halak, mint a makréla, lazac vagy a szardínia, magas omega-3 zsírsavat tartalmaznak, ami szintén javítja a memóriát.

Teljes kiőrlésű gabonák

Az összetett szénhidrátok segítenek egyenletes glükózadagot biztosítani. Az összetett szénhidrátok közé tartoznak a teljes kiőrlésű gabonák, amik mind alacsony glikémiás indexűek.

Egészséges zsírok

Étrendedben a transz- és telített zsírokat könnyen helyettesítheted egészséges zsírokkal, mint például olívaolajjal, amely segíthet csökkenteni a koleszterinszintet és meggátolja az időskori memóriaromlást - írja a Life.hu.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek