Veszélyes vagy belefér a kegyes hazugság? Szakértő elárulja!

Eltitkoljuk valaki elől az igazságot, elferdítjük a valóságot, esetleg füllentünk azért, hogy a másikat megóvjuk a fájdalomtól, csalódástól. Vajon ezzel tényleg jót teszünk? Valójában nem biztos, hogy mindig az a helyes, ha a társunknak vagy barátunknak kerekperec kimondjuk, amit gondolunk vagy érzünk. De vajon hol a határ? Mi az, ami még belefér?

Mi számít annak?

Általában csupán kedvességből fakad, amikor elkerüljük az igazságot, hogy megvédjük valakinek az érzéseit, vagy magunkat jobb színben tűntessük fel. Elferdítjük az valóságot, és például azt mondjuk a másiknak, hogy kitűnő vacsorát főzött, pedig nem volt túl finom, vagy nagyon szép az új neonzöld ruhája, pedig valójában nekünk nem tetszik, de tudjuk, hogy neki igen. Elkerülünk egy ebédet egy összetört szívű barátunkkal, mondván, hogy túl elfoglaltak vagyunk, miközben az igazság az, hogy most nincs energiánk arra, hogy teret adjunk a szomorúságának. Nem tudnánk türelemmel végighallgatni, és bátorító szavakat hajtogatni. Ezzel nem csupán magunkat óvjuk meg egy kellemetlen programtól, de a barátunkat is. Hiszen arra épp nincs szüksége, hogy szembesítsük az őszinte véleményünkkel. A legtöbb esetben a fehér hazugságot jogosnak tekintjük, mert megkímél valakit a fájdalmas, felesleges igazságtól.

A motiváció megértése

Gyermekként arra nevelnek bennünket, hogy a hazugság helytelen. A valóság azonban az, hogy a mindennapi interakciókat hamis állítások tarkítják a tévében, a közösségi oldalakon és még a társas beszélgetések során is szinte nélkülözhetetlen. Bár nem mindig ideálisak, segítenek eligazodni a társadalmi normák között, oldják a feszültséget, és kellemesebb légkört teremtenek. A fehér hazugság egyik legfontosabb jellemzője az, hogy valakinek a javára szolgál, és nincs mögötte rosszindulatú szándék. Egy másik nagy motiváló tényező: a konfliktusok elkerülése vagy az egónk védelme. Nincs kedvünk csevegni egy kollégával. Egy gyors „késésben vagyok egy megbeszélésről” segít elkerülni az érdektelenség látszatát.

Áteshetünk a ló túloldalára

Előfordulhat, hogy az apró füllentések sikeres eredménye arra buzdít minket, hogy hazudjunk még többet, pusztán csak jószándékból, hogy másoknak a kedvébe járjunk. Idővel azonban a kis fehér hazugságok sorozata megronthatja a kapcsolatunkat a párunkkal vagy barátainkkal. Ráadásul már az egyre nagyobb hazugságokról is úgy érezzük: ez még belefér. Elbizonytalanítjuk a másikat, mert már nem tudja eldönteni, hogy mi az igazság, és mi nem, abból, amit mondunk neki. Ez rendkívül alááshatja a bizalmat. Szinte észrevétlenül megrögzött hazudozóvá válhatunk, és előfordulhat, hogy a megtévesztés hálójában találjuk magunkat, vagyis a saját csapdánkba esünk. Úgy érezzük, képtelenek vagyunk lépést tartani az idővel felhalmozott hamis történetekkel, belezavarodunk a saját sztorijainkba, elveszítjük a fonalat, vagy egy újabb füllentéssel próbáljuk palástolni a korábbit.

Mi is bizalmatlanná válunk

A gyakori apró hazugságok iróniája a „csaló bizalmatlanságnak” nevezett jelenség. Minél jobban elferdítjük az igazságot, annál gyanakvóbbá válunk mi is a mások őszinteségével szemben. Olyan ez, mint egy önbeteljesítő jóslat. Vagy mondhatnánk azt is, hogy mindenki magából indul ki. Talán közhelyes, de attól még nagyon igaz. Egy idő után már annak sem fogunk hinni, akinek tényleg nem kenyere a hazugság. Mindez egy mérgező körforgást hozhat létre, és még jobban eltávolít minket a barátainktól.

Amikor a gyerekünket óvjuk

Időnként szinte elkerülhetetlen, hogy szépítsük a valóságot gyerekünknek, eltitkoljunk bizonyos dolgokat, esetleg hazudjunk. Ilyen szempontból érzékeny téma lehet például a válás, anyagi nehézségek vagy egy haláleset. Ha azonban szülőként – még a legjobb szándékkal is – becstelenekké válunk, az káros hatással lehet a gyermekre. Aláássa a kapcsolatunkba vetett bizalmat, és a gyermek erkölcsi iránytűjét is eltorzíthatja. Ő abból tanul, abból töltekezik, amit mi csinálunk és mondunk, hiszen mintát követ. Hiába mondjuk, hogy hazudni nem szabad, csúnya dolog, ha azt tapasztalja, hogy mi ezt tesszük. Egyszerűen ő is ezt fogja alkalmazni, ráadásul nem csak velünk szemben, hanem az élet minden területén: az iskolában a tanáraival, a barátaival, a testvéreivel.

Lehetőség az önreflexióra

Akár gyereknek, akár felnőtteknek hazudunk, mielőtt megtesszük, használjuk ki az alkalmat az önreflexióra. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mért választjuk a füllentést az adott helyzetben? Mi az, amit olyan nehéz kimondani? Attól félünk, hogy valaki nem kedvel meg majd minket, vagy hogy az önképünkkel ellentétes módon ítélnek meg? Az őszinteség lehetőséget adhat a valódi önfejlesztésre. Amikor apró fehér hazugságokkal kerüljük el az igazságot, elszalasztjuk az esélyt, hogy éppen a nyitottságunkkal erősítsük a kapcsolatainkat, bizalmat adjunk és kapjunk, fejlesszük az önismeretünket, a tudatosságunkat és az önbizalmunkat.

Tudjuk, hol a határ!

Az őszinteség azonban nem azt jelenti, hogy mindig, mindenkinek, minden körülmények között mondjuk ki, amit gondolunk vagy érzünk. A gyerekünket például nem szabad a felnőtt problémáinkkal terhelni, az érzelmi biztonságukat kell előtérbe helyezni. Például ne becsméreljük az édesapját, csak azért, mert mi éppen haragszunk rá valamiért, vagy ne mondjunk a tanárjára rosszat, mert azzal feljogosítjuk, hogy tiszteletlenül viselkedjen vele. Végső soron az életkornak megfelelő őszinteségen alapuló nyílt kommunikáció a kulcs az erős kapcsolatok kiépítéséhez. Segít a párkapcsolatunkban vagy családunkban eligazodni azokban a helyzetekben, ahol a fehér hazugság csábítónak tűnhet. Amikor úgy érezzük, hogy meghallgatnak minket és értékelik az őszinteségünket, akkor kevésbé érezzük szükségesnek, hogy megtévesztéshez folyamodjunk.

Bata Kata - FANNY