MEDICINA

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.10.26.

Így zavarja meg a szervezeted működését az óraátállítás

A meteogyógyász elmondta, meddig tarthat a folyamat. Az óraátállítás 2024 októberében is mindenkinek összezavarja a szervezetét, de emellett más negatív hatások is érkeznek.

Továbbra is egy anticiklon hatása érvényesül, mely a szombati nap már távolodik. Nem ez ugyanakkor az egyetlen jelenség, mely október utolsó hétvégéjén hat rád. A meteogyógyász arról is beszélt, hogy az óraátállítás 2024 októberében milyen hatással lehet a szervezetünkre.

óraátállítás 2024
Az óraátállítás 2024 októberében is összezavarja a szervezetünket Fotó: Pesti Tamás

– mondta dr. Pintér Ferenc meteogyógyász, a Meteo Klinika igazgatója. A folyamatnak nyilvánvalóan vannak pozitív és negatív hozadékai is. Sokan úgy állnak hozzá, hogy ilyenkor egy órával többet alhatnak, viszont hamarabb sötétedik majd be.

– figyelmeztetett a szakember, miközben a szervezet működéséről és a biológiai óránk fontosságáról beszélt.

– fogalmazott a meteogyógyász.

Az óraátállítás hatása napokig érezhet lesz

Míg a többségnek elég 5-7 nap az átállásra, addig akadnak olyanok is, akinek ez a folyamat akár 10-14 napig is eltarthat. Ráadásul ilyenkor gyakori a fejfájás, a migrén, az alvásprobléma, a szív- és érrendszeri terhelés növekedése.

Ehhez jön most hozzá, hogy a gyenge légmozgás miatt a levegő minősége sem megfelelő. A tartósan 20 fok feletti hőmérséklet ugyan azzal kecsegtet, hogy a szabadba menj, de nem biztos, hogy most kell ezt tenned.

– tette hozzá dr. Pintér Ferenc, miközben a hétvégét érintő nehézségekről beszélt. Ezek alapján pedig jobban teszed, ha ezt a hétvégét a pihenésnek és a kikapcsolódásnak szenteled, hogy a szervezetednek legyen elég ideje regenerálódni.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek