MEDICINA

Szerző WB

Létrehozva: 2024.08.04.

Egészséges is lehet a versengés a munkahelyen. Pszichológus árulta el, miért

Életünk során számtalan versenyhelyzettel találkozunk, kezdve az óvodai, iskolai és családi szituációktól egészen a baráti társaságot érintő vagy egyéb megpróbáltatásokig. Mindezért nem lehet minket hibáztatni, a versengés ugyanis az emberi lét egyik alapvetése. Nem mindegy azonban, mit kezdünk vele, és milyen módon alkalmazzuk az evolúciós örökséget.

Van, akinek lételeme, és ez határozza meg az emberi kapcsolatait, mások csak bizonyos célok érdekében veszik fel a kesztyűt, és akadnak, akik kifejezetten kerülik a versenyhelyzeteket, mert bár alapvetően vágynak a megmérettetésre, félnek a vereségtől, és attól, hogy ez befolyásolja a róluk kialakított képet. Akárhogy is, egy biztos: a versengés mindenütt jelen van az életünkben, sőt modern világunkban egyre nagyobb teret nyer, például a munkahelyen.

DSC_9115
Fotó: Csapó Balázs / Kisalföld 

Miért tesszük ezt?

Az emberiség és az egész élővilág fejlődési útja évezredek óta a versengés körül forog, hiszen volt idő, amikor csak így lehetett fenntartani a túlélési és szaporodási esélyeket. Habár mára megváltoztak a körülmények, és bizonyos szempontból már nem az életben maradásért küzdünk, a versenyszellem, és a győzelemre való törekvés velünk maradt, mindez pedig erősen áthatja a mindennapjainkat. A viselkedésforma belénk van kódolva, mértékét és módját azonban a személyiségünk mellett kulturális és csoporton belüli tényezők is alakíthatják. Azt, hogy mennyire vagyunk hajlamosak a versengésre, több minden befolyásolhatja: családi hatások, szülői minták, illetve a tőlük látott konfliktuskezelési módok és megküzdési stratégiák, személyiségvonások, intellektuális adottságok. A győzelemnek megannyi pozitív hozadéka lehet, ami ugyancsak ösztönözhet a versengésre. Többek között önbizalom-növelő hatással bír, elégedetté tesz, büszkeséget élhetünk át és pozitívabban tekintünk magunkra általa, nőhet az önértékelésünk, társas támogatásban, elfogadásban lehet részünk.

 

Építő vagy romboló erők?

A munkahelyi versengés fő mozgatórugója az elismerés, egy esetleges előléptetés és az ezzel járó javak, melyek mind ösztönző faktorok. A versengés tehát nem feltétlenül negatív dolog, a köztudatban mégis ilyen érzéseket társítunk ehhez a szóhoz, jelenséghez. Talán azért, mert gyakran jelenik meg vele együtt a féltékenység, irigység, önzőség. A kettősséget jól mutatja, hogy a folyamat is kétféle típusú lehet.

– Konstruktív versengésről beszélünk, ha mindez növeli a munkatársak teljesítményét, pozitív érzésekkel, megéléssel jár, és az emberi kapcsolatokat is jó irányba befolyásolja. Ennek köszönhetően mindegyik fél motiválttá válik a kihívásokra, a cél érdekében pedig képesek az együttműködésre, elkötelezettségüket nem személyes érdekek, hanem a szervezet erősítése vezérli. Az ilyen versengésnek feltétele a személyes fejlődés vágya, a versengők közötti jó kapcsolat, az együttműködés és segítőkészség. Akkor is építő, ha nyílt és őszinte, jó energiákat felszabadító az „összecsapás”, kölcsönösség jellemzi, a feleknek pedig egyenlő esélyeik vannak a győzelemre.

– Ezzel szemben destruktív a versengés, amikor ellenségeskedést szül, olyannyira, hogy ez negatívan hat a teljesítményre és a feladatok elvégzésének hatékonyságára is. Emellett mentálisan is romboló, ha a kimenetel túlságosan az egyik fél kontrollja alatt van. A romboló viselkedés felemészti a munkatársak energiáit, a versengő magatartás akár kényszeressé is válhat, a győzelem ezen a ponton már nem közös cél, sokkal inkább az érintett önbizalmának növelésére szolgál, továbbá énképének erősítésére. Ebben a formában az olyan sportszerűtlen eszközök, mint a csalás, hazugság és megtévesztés, sőt, az agresszió is megmutatkozhat.

 

Lehet egészséges a küzdelem?

A legfontosabb, hogy versengő felekként egyensúlyban tudjuk tartani a folyamatot, azaz, hogy maradjon előnyös, motiváló, fejlődést elősegítő mindenki számára, ne pedig konfliktus és stressz forrása. Mindennek feltétele a szabályok betartása, és a másokkal szembeni empátia. Az egészséges munkahelyi versengés leginkább a munkavállalók jóllétének, ezzel együtt a vállalat hatékonyságának fenntartása érdekében fontos. Ehhez egyértelmű célkitűzések kellenek, elengedhetetlen az őszinte és nyílt kommunikáció a munkatársak között, akiknek a cél elérése mellett az ötleteikről, észrevételeikről, problémáikról is érdemes beszélniük. Jó tanács, hogy a versengésre ne lehúzó és szorongást keltő erőként, sokkal inkább a sikerhez vezető út eszközeként tekintsünk. Ugyanakkor figyeljünk, hogy mértékkel és átgondoltan alkalmazzuk, és hogy ne sérüljön a másokkal való viszonyunk. Ha ugyanis folyton versengünk egy társaságban, az nemcsak a beilleszkedésünket, és a közösségben való zavartalan megmaradásunkat befolyásolja. Ellenszenvessé is tehet, ha mindig minden körülmények között mi szeretnénk a legjobbak lenni, és ha ez sikerült, még mások orra alá is dörgöljük. Ez már jócskán túlmutat az egészséges szinten, és inkább a saját önbizalomhiányunkról, megfelelési kényszerünkről szól. Ha konfliktusba keverednénk, inkább tisztázzuk annak érdekében, hogy fennmaradjon az élhető, és hosszú távon is fenntartható egészséges munkahelyi miliő - írja a Fanny magazin.

 

 

Ilyenek a versengő személyiségek

A versengő természetű emberek kifejezetten izgalmasnak találják a versenyhelyzeteket, imádnak küzdeni, legyen szó életük bármely területéről, a megmérettetés a lételemük, egyszerűen feltölti őket. Ezek az egyének azonban nemcsak életük különféle hivatalos színterein, de még a családon, párkapcsolaton belül is képesek erre a viselkedésre. A győzelem elérése motiválja őket, és akár megszállottá is válhatnak. Szeretik összehasonlítani magukat másokkal, ez is hajtja őket, és nem restek konkrét lépésekből álló terveket, taktikákat kialakítani a győzelem érdekében. Attól függetlenül, hogy dominál náluk a versenyszellem, sok pozitív tulajdonsággal rendelkezhetnek. Általában nagy az önbizalmuk, céltudatosak, kitartóak, és a nehézségek sem tántorítják el őket.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek