tóth gabi
Aki diétázik, igyekszik elkerülni, de most egy kutatásból kiderült, hogy nemcsak a súlyfelesleg miatt érdemes mértékkel fogyasztani, vagy kihagyni az étrendből, de azért is, mert súlyos bajt okozhat.
Egészségesen étkezni nem is olyan egyszerű, hiszen az embereknek kevés ideje van főzni, megválogatni az alapanyagokat, így sokszor nem marad más, mint a gyorsételek – többek között a hamburger. Ezek finomak, nem kell pepecselni velük, de ha rendszeresen fogyasztjuk őket, hosszú távon növelik a sztrók kialakulásának a kockázatát, memóriazavart okozhatnak, és nagyobb lesz az esélyünk az időskori elbutulásra. A Harvard Medical School szakemberei nemcsak a hamburgert, hanem általában az ultrafeldolgozott élelmiszereket vizsgálták, és lesújtóak voltak az eredmények.
Finomak, gyorsak, de nagy árat fizetünk értük
Korábban is több betegséggel hozták összefüggésbe az ultrafeldolgozott élelmiszereket, például az elhízással, a vérnyomásproblémákkal, a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, a depresszióval, egyes allergiákkal, daganatos megbetegedésekkel és a cukorbetegségekkel is. A mostani kutatás során kiderült, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása és a sztrók, memóriazavar és időskori kognitív hanyatlás között is van összefüggés: az ilyen ételek nagy mértékű fogyasztása 8%-kal növeli a sztrók kockázatát.
Melyik élelmiszerekről van szó?
Az Orvostovábbképző Szemle oldalán publikált cikk szerint nagymértékben feldolgozott élelmiszernek számítanak azok a termékek, melyeknek legalább egy összetevője zsír, cukor vagy tartósítószer, természetes élelmiszereket utánzó adalékanyag, ízfokozó, színezék és egyéb adalék. Ide tartoznak a májkrémek, virslik, felvágottak, bébiételek, dobozos fagyik, cukorkák, édesített joghurtok, margarinok, gyümölcslevek, cukros üdítőitalok, levesporok, energiaszeletek, egyes pékáruk és bizonyos hamburgerek, pizzák is.
Érdemes csökkenteni a mennyiségüket
Az ultrafeldolgozott élelmiszereket érdemes tehát kerülni, vagy legalábbis csökkenteni a fogyasztásukat; ha néha becsúszik egy-egy hamburger, az még nem a világ vége, de a rendszeres, nagy mennyiségű fogyasztást érdemes mellőzni. Helyette fogyasszunk sok zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű gabonákat, sovány fehérjét, egészséges zsírokat, és részesítsük előnyben a friss, természetes alapanyagokból készült ételeket. Fontos, hogy a rostbevitel is megfelelő legyen, és érdemes arra is odafigyelni, hogy ne legyenek túl nagyok az adagok az étkezéseknél. A legjobb, ha minél többször főzünk, és a reggelit, vacsorát is magunk készítjük el.