1 éve

Mennyire kell félnünk az új, dél-afrikai Covid-változattól?

A koronavírus gyorsan terjedő, Nagy-Britanniából indult változata mellett Dél-Afrikában is azonosítottak egy új vírusvariánst, amely még a britnél is veszélyesebb lehet. De vajon mit jelent ez az oltás szempontjából?

A brit vírusvariáns azonosítása után néhány héttel a kutatók Dél-Afrikában is figyelmesek lettek egy új vírusvariánsra, amely a B.1.351 jelzést kapta. Egyes kutatók aggodalommal nézik a terjedését, mivel az új vírusvariáns a britnél is fertőzőbbnek tűnik. Ráadásul olyan vélemények is vannak, amelyek szerint az új vírustörzs ellenállhat az oltásoknak.

Fotó: Pixabay.com

Ez utóbbi feltevés azonban egyelőre csak találgatás, így felesleges miatta pánikba esni. Ráadásul a vakcinafejlesztéssel foglalkozó tudósok szerint most, hogy megvannak az új oltóanyagok, azokat már könnyű módosítani, ha bármikor felbukkanna egy rezisztens vírustörzs.

Az új, dél-afrikai vírusvariáns esetében az okozza a nehézséget, hogy a vírus tüskefehérjéje is mutálódott. Ez az a fehérje, amellyel a vírus a sejtekhez kötődik, hogy szaporodni tudjon. Ha pedig a tüskefehérje hatékonyabban kötődik a sejtekhez, az azzal a következménnyel jár, hogy a vírus több embert tud megfertőzni. A brit mutáció hasonlóképpen a tüskefehérje változásával járt, ezért sokkal fertőzőbb az eredeti vírusnál. Súlyosabb tüneteket ugyanakkor egyik új vírusvariáns sem okoz. Az viszont, hogy több a fertőzött, azt is jelenti, hogy közülük többen kerülnek kórházba, és többen halnak bele a fertőzésbe.

A másik fontos kérdés, hogy a most rendelkezésre álló vakcinák az új vírustörzsek ellen is védelmet nyújtanak-e – a vakcinák ugyanis pont a tüskefehérjére alapoznak. A legtöbb szakértő szerint viszont az elkészült vakcinák az új vírustörzsek ellen is védettséget alakítanak ki. Ezt igazolják az első kutatások is. Természetesen a kutatók továbbra is folyamatosan figyelik az adatokat és az oltások hatását. Ráadásul, ha a tüskefehérje mutálódik is, az oltás következtében az immunrendszer ettől még felismeri, és képes lesz védekezni ellene. A kutatók a gyógyszergyárakkal együttműködve pedig egy működő vakcina birtokában a jövő oltóanyagait könnyen hozzáigazítják a domináns vírustörzshöz. A mutáció a tesztek pontosságát és a betegség kezelését egyáltalán nem módosítja.

Fotó: Pixabay.com

Az orvosok szerint abban semmi meglepő nincs, ha egy vírus mutálódik, hiszen minden kórokozónak folyamatosan jönnek létre mutációi. Egymillióból egy esetben azonban előfordul, hogy a vírus a mutáció által hatékonyabb, például fertőzőképesebb lesz, ez történt ebben az esetben. Ám az a védekezés, amit eddig alkalmaztunk, például a távolságtartás, a maszkviselés és a gyakori kézmosás az új variánsok ellen is beválik, vagyis ezeket érdemes, ha lehet, az eddigieknél is szigorúbban betartani. Ha pedig elegen kapnak védőoltást, az hosszú távon is segíthet megszabadulni a koronavírustól.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Titokzatos tömeges megbetegedések, amelyekre máig nincs magyarázat

borsonline.hu

Lehetetlen kérdés, melyik félmeztelen bombázó a dögösebb?

hirtv.hu

Összeverte szeretőjét és annak nővérét a legendás focista

ripost.hu

Ezek a jelek biztosan megmutatják, hogy már kezd teljesen eluralkodni rajtad az alkohol

vg.hu

Nem kellett hozzá sok, hogy a kínai és tajvani hadihajók öszecsapjanak

borsonline.hu

Szexológus fedte fel a titkot, eddig tart az ideális együttlét

mindmegette.hu

Ne dobd ki a maradékot - spórolj! 8 szuper tipp az újrahasznosításra

ripost.hu

Olyan hír jött az időjárásról, aminek nagyon fogunk örülni

ripost.hu

Felcsúszott a röpis bombanő szűk felsője, kibuggyantak alóla óriási, ringó mellei

ripost.hu

Óriásmellét megmutatva, egy szál semmiben indult koncertezni Tolvai Reni

További cikkek

MEDICINA

Kánikulai kisokos: 10 házi praktika izzadás ellen

MEDICINA

Természetes módszerekkel is elősegíthető a fogantatás

ÉLETMÓDI

Zseniális ötlet, erre is használhatod a lehullott almát

ÉLETMÓDI

Így használd a klímát az autóban és spórolni tudsz a benzinnel

MEDICINA

A vegán életmód előnyei, amit akár már néhány hét után érezhetünk (x)

MEDICINA

A multivitaminok tényleg minden fontos vitamint tartalmaznak? (x)

MEDICINA

Az UV-sugarak mellett más veszély is leselkedik a bőrünkre a hőségben

MEDICINA

Mennyibe kerül a Fixfogsor Protézisrögzítés?(x)