tóth gabi
Az ösztrogén elsősorban a menstruációs ciklust szabályozza és a másodlagos női nemi jellegek fejlődését segíti elő, de nem kizárt, hogy a koronavírus elleni küzdelemben is hatalmas szerepe lehet.
Tudományos tény, hogy a férfiak könnyebben belehalnak az új típusú koronavírus-fertőzés szövődményeibe. Kedd reggelre virradóan a Magyarországon regisztrált 291 koronavírusos haláleset közül 150 férfi, és 141 nő volt.
A hazai statisztikák ugyan nem tükrözik egyértelműen a nők jobb gyógyulási esélyeit, de a nemzetközi adatokból ez már egyértelműen látszik: New Yorkban például az áldozatok több mint 62 százaléka férfiak közül került ki. Kínában ugyanez a szám pedig már 65 százalék.
Világszerte a férfi fertőzöttek halálozási aránya a regisztrált fertőzöttekhez viszonyítva 4,7 százalék, a nőknél ugyanez az arányszám viszont jóval alacsonyabb, 2,8 százalékos.
Jelenleg is parázs tudományos vita zajlik arról, hogy mi állhat a nők jobb ellenálló képességének hátterében, de az egyik legbiztosabb lábakon álló elképzelés szerint mindenről az egyik legfontosabb női nemi hormon, az ösztrogén tehet. Tucatnyi tudományos tanulmány jutott ugyanis már korábban arra az eredményre, hogy az emberi szervezetben számos immunsejt rendelkezik ösztrogén receptorokkal, amihez ha a hormon hozzákötődik, akkor serkenti az immunsejt válaszreakcióját, ami így hatékonyabban védekezik az a külső támadásokkal szemben.
Mivel a nők szervezetében az ösztrogén szint többszöröse is lehet, mint a férfiakéban, ezért ők nem csak az új típusú koronavírussal szemben védekeznek hatékonyabban – ez a legtöbb vírusos és bakteriális fertőzésről elmondható. A 2002-2003-as első Sars-járvány idején példádul a férfiak halálozási rátája 21,9 százalékos volt, a nők esetében viszont csak 13,2 százalék.
Nagy általánosságban tehát elmondható, hogy a nők immunrendszere gyorsabban beindítja ellentámadást a kórokozókkal szemben, így az ő szervezetük nem egyszerre veti be minden tartalékát egy vírusfertőzés esetén. Illetve azt is ki lehet jelenteni, hogy az ő szervezetükben ritkábban indulnak be azok a gyulladásos folyamatok egy túlzott immunválasz következtében, melyek végzetes szövődményeket okozhatnak.
A tudományos ismeretek tükrében két amerikai kórház azzal kezdett kísérletezni a napokban, hogy válságos állapotban lévő koronavírusos férfiaknak nagyobb dózisú ösztrogént adnak intravénásan, hogy ezzel serkentsék az immunválaszukat a fertőzéssel szemben – írja a New York Times internetes kiadása.
A New York-i Long Islanden található Stony Brook Orvostudományi Egyetem fertőző betegségek osztályának vezető professzora, Dr. Sharon Nachman azt mondta a Timesnak, hogy múlt héten vetették be először az ösztrogén-terápiát koronavírus-fertőzött férfiaknál, szóval egyelőre nincsenek eredményeik annak hatásfokát illetően. Mindazonáltal a professzor bizakodóan nyilatkozott a különleges eljárást illetően.
„A legjobb kezelési eljárások általában olyan helyről érkeznek, amire senki sem gondol. Egyelőre nem tudjuk pontosan, hogyan működik az ösztrogén, de talán megérhetjük a hatásmechanizmusát, ha koronavírusos betegnél vizsgáljuk a hormont. Jelenleg azt látjuk, hogy a nők ugyanúgy elkapják a vírust, a szervezetük válaszreakciója azonban nagyon eltérő. Ők például sokkal kisebb valószínűséggel jutnak el az úgynevezett szabályozatlan immunválasz fázisáig, ami súlyos szövődményeket eredményez, ezért én nagyon reménykedek az ösztrogén-terápiában” – fogalmazott Dr. Sharon a Timesnak.
Az ösztrogén hormonhoz nagyon hasonló progeszteron (sárgatesthormon) bevetését tervezik koronavírus-fertőzött betegeken a Los Angelesben található Cadars-Sinai Orvosi Központban. Az intézményben 20 olyan koronavírus-fertőzött férfinak adnak majd 5 napon keresztül, napi két nagyobb dózist a női nemi hormonból, akiknek egyelőre csak enyhe tüneteik vannak, de valószínűsíthető, hogy az állapotuk rosszabbra fordul.Kontrollcsoportot pedig 20 másik beteg alkotja majd, akik hatóanyag nélküli vakcinát, azaz placebót kapnak szintén öt napig.
A sárgatesthormon vagy progeszteron a szexuálisan aktív szakaszban lévő nők petefészkében termelődik, a tüszőrepedést (ovuláció) követően, a menstruációs ciklus második felében. A progeszteronnak fontos szerepe van a nőknél a megtermékenyítésben és a méhlepény létrehozásában, a terhesség létrejöttében. De ez a hormon felel részben a női menstruációs ciklus szabályozásáért is.
„Szembetűnő különbségek vannak az intenzív kezelésben részt vevő férfiak és nők között, és a férfiak nyilvánvalóan rosszabb helyzetből indulnak. Nálunk az intenzív osztályon kezelt koronavírusos betegek 75 százaléka férfi, ezért nagyon bízunk benne, hogy ez a kezelés javít majd az állapotukon” – fogalmazott a Cadars-Sinai Orvosi Központ intenzív osztályának vezető pulmonológusa, Dr. Sara Ghandehari.