RETRO RÁDIÓ

Itt az első bárány-ember! Ez lesz a megoldás a cukorbetegségre?

Itt az első bárány-ember! Ez lesz a megoldás a cukorbetegségre?
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 02. 28. 21:35

Amerikai kutatók létrehozták az elsõ bárány-ember hibridet, ez pedig kikövezheti az utat az emberi szervek állatok testében való növesztése felé. Így könnyebb lenne szervekhez jutni a szervátültetésekhez, és az új eljárás akár a cukorbetegség gyógymódjához is elvezethet.

A Stanford Egyetem kutatócsoportja emberi és bárány-sejtekkel egyaránt rendelkező hibrid embriókat hozott létre és azokat az állati „béranyák” három hétig képesek voltak életben tartani. A következő lépésben azt remélik, hogy az emberi őssejteket a birkaembriókba juttatva képesek lesznek olyan egészséges, emberi szervezetbe is beültethető szerveket létrehozni, amilyen például a hasnyálmirigy.

Régebben a sertés-ember hibridek létrehozását követte figyelemmel a közvélemény, ám ezeket a kísérleteket nem sikerült a következő lépésig, az egészséges emberi szervek létrehozásáig eljuttatni. Az amerikai Stanford Egyetem kutatócsoportja azonban patkányokban hozott létre egészséges egér-hasnyálmirigyet – ezt beültetve a cukorbeteg egerekbe, azok meggyógyultak. Dr. Hiro Nakuachi genetikus professzor szerint 5-10 éven belül eljöhet az az idő, amikor az ember-bárány hibridekben egészséges emberi szerveket lehet létrehozni.

Az így létrehozott szervek segíthetnének enyhíteni a világszerte fennálló szervdonor-hiányt, és azok számára is megoldást jelenthetne, akiknek 1-es típusú cukorbetegsége gyógyulhatna meg az egészséges hasnyálmirigy beültetése után.

A kísérleteket természetesen sok ellentmondás övezi: az állati jogok szószólói éppúgy felszólaltak ellenük, mint egyes bioetikával foglalkozó szervezetek. Mások annak szabnának határt, hogy egy ilyen hibridben mennyi lehet az állati, és az emberi sejt – ha túl nagyra nő az emberi sejtek száma, a kísérleteket etikai okok miatt nem folytathatják.

Azok a kísérletek, amelyek a sertések vagy bárányok szerveinek közvetlen emberi beültetésére irányultak, nem voltak sikeresek, ám a kutatók szerint az emberi őssejtek segítségével létrehozott hibrid szervek megfelelőek lehetnek az emberek számára.

Forrás: Daily Mail

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.