RETRO RÁDIÓ

Vigyázz! Veszett denevért találtak Budapesten

THE_D
Szerző
THE_D
Létrehozva2015. 10. 10. 13:45

A hatóságok figyelmeztetnek, ezeket a szabályokat tartsd be, ha mostanában denevérrel találkozol.

Az MTI tájékoztatása szerint Budapesten veszettség vírusát mutatták ki egy denevérben. A legyengült állatot szeptember elején szállították a Fővárosi Állat- és Növénykert mentőközpontjába, október elején viszont elpusztult. A NÉBIH laboratóriumában vizsgálták meg a tetemet, itt mutatták ki szervezetében a vírust.

Valószínű, hogy ezek szerint akár több veszett denevér is lehet Budapesten, ezért a hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy puszta kézzel még legyengült vagy elpusztult denevért se érintsen meg senki, hanem hívja a szakembereket. Amennyiben berepül az ablakodon egy denevér, a legjobb, amit tehetsz, hogy lekapcsolod a villanyt, kinyitod az összes ablakot - az állat hamarosan magától is kitalál majd. A szakemberek megnyugtatásképpen azért azt is elmondták, hogy az elmúlt 40 évben mindössze 4 olyan eset történt, melynél denevér veszettségvírus okozott emberhalált. Ebből a 4 esetből pedig ráadásul 2 denevérkutatót érintett. Tehát pánikba esnünk nem kell, már csak azért sem, mert

a vírus harapás útján, a nyál sebbe, szembe vagy nyálkahártyára jutásával terjed, így aztán elegendő óvintézkedés, ha nem érünk hozzá a denevérhez, amennyiben közelünkbe kerül véletlenül.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.