Létrehozva: 2015.06.09.

Most már biztos, beteggé tesz a hazugság!

Szorongást, depressziót és üldözési mániát okozhat a hazugság! Míg egyesek szerint a kegyes hazugság jó dolog, másoknak egyáltalán nem fér bele, hogy ne az igazat mondják! A pszichológus figyelmeztet a súlyos következményekre!

„Idővel pszichés zavarokhoz, sőt pszichoszomatikus megbetegedésekhez is vezethetnek a kegyesnek hitt párkapcsolati élethazugságok” – mondja Dr. Szöőr Anna jogász-pszichológus.

A szakértő tapasztalatai szerint a leggyakoribb tabutéma a párkapcsolatban a házasságban fogant, de nem a férj által nemzett gyerek, vagy a férfi házasságon kívüli gyereke. De ugyanilyen probléma lehet az örökbefogadott gyerek valós eredete is vagy az együtt élők eltitkolt vallási kötődése, etnikai hovatartozása.  

Bár az apró, kegyes hazugságok akár jó hatással is lehetnek a párkapcsolatra, a fontos kérdésekben nem érdemes titkolózni párunk előtt, mert az évek múlásával komoly egészségügyi probléma alakulhat ki, és a kapcsolatunk is megromolhat emiatt.

"Több újrakezdőm panaszkodik arról, hogy idősebb korukban egyre nehezebben tudják feldolgozni a korábban kegyesnek hitt élethazugságukat, és ez az évek előrehaladtával gyakran pszichés zavarokhoz, sőt pszichoszomatikus megbetegedésekhez vezethet.”

A pszichológus szerint a tabunál nincs kínzóbb, gyötrelmesebb érzés. Komoly depresszióhoz vezethet.

Ha pedig megtörténik a lelepleződés, törvényszerűen bekövetkezik a családi tragédia.

 

"Aki azt reméli, hogy soha nem derül fény a korábbi kicsapongására, önmagát áltatja. Az időben megejtett párbeszéd az érintettekkel megelőzheti a feleket váratlanul érő trauma okozta mély fájdalmat. Minden házasulandónak ismernie kell a párja múltjának fontosabb részleteit, amelybe feltétlenül beletartozik az, hogy volt-e már házas, van-e gyermeke, esetleg tartott-e fent homoszexuális viszonyt”- tette hozzá Dr. Szöőr Anna.

Az egyetlen megoldást a családon belüli őszinteség jelentheti.

A jogász-pszichológus felhívja a figyelmet arra, hogy a szülőknek minden esetben gondolniuk kell a gyermekeire, akik nem tehetnek semmiről, mégis az ütközőpontban állnak és megsínylik a történteket.

Bár a tabu fenntartója szenved a legjobban lelkiismereti okok miatt, magának árt a legtöbbet, de a kegyes élethazugságával tönkreteheti a benne bízók boldog, őszinte családba, akár jövőbe vetett hitét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai gyönyörű gólt lőtt, tovább menetel a Liverpool

origo.hu

Gyanús jelek, Marics Peti miatt szakíthatott Stana Alexandra és Meggyes Dávid - videó

mandiner.hu

A francia elemző már tudja, mi lesz a vége Macron és Orbán találkozójának

ripost.hu

Újabb sztárpár kapcsolata ért véget: "A miérteket megőrizzük magunknak"

origo.hu

Holtan találtak egy férfi az állatkertben, egy vadállat szájában találták meg a cipőjét

travelo.hu

A Skót-felföld ködös-rögös vidékén halad a világ egyik legszebb vasútvonala

mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

life.hu

Ismerd fel, és védekezz a stressz okozta feszültség ellen!(x)

lapcentrum.hu

Vásároljon most egy éves Mandiner előfizetést és fél évet mi állunk!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Döbbenetes, mi történik veled, ha egy napig nem veszed kezedbe a mobiltelefonod

MEDICINA

Köhögéscsillapítás hurutos, vírusos köhögésre? Ezt a két dolgot ajánlja a magyar orvos

MEDICINA

Hihetetlen, mi derült ki a kocsonyáról, máris érdemes megfőzni

MEDICINA

Alma, gyömbér, citrom: indítsd velük a napot, eszméletlen lesz a hatás

MEDICINA

Vény nélkül kapható influenzagyógyszerekkel kezelte magát: élet-halál közé került a fiú

MEDICINA

Ezzel a népszerű itallal csökkenthető a demencia kockázata

MEDICINA

Nem mindegy, meddig és hogyan köhögünk!

MEDICINA

A te szervezeted is kikészül teliholdkor? Ez az oka