Létrehozva: 2018.05.24.

Kihirdették az MVM EDISON Light Up! nyerteseit - E-zászló

Parabolikus napkollektort, e-zászlót gyártó vállalkozás, valamint az IoTrend Kft. EnergyAL és az IORA Smart System nyerte a Magyar Villamos Mûvek (MVM) EDISON Light Up! energetikai startup idei versenyét. Lássuk az E-zászló csapatának videóját!

Az MVM EDISON Light Up! második kiírására beérkezett pályamunkákkal szemben elvárás volt, hogy újító energetikai megoldásokat mutassanak be, valamint eleget kellett tenniük a feltételnek, hogy a clean energy, energy efficiency, IoT, Big Data és mesterséges intelligencia témakörökhöz kapcsolódjanak.

E-zászló -

Kovács Attila, Kovács Tibor

Az innovátor testvérpár a jelenlegi szél- és vízenergia-termelő berendezések hatékonyságának növelésén dolgozik. Feltételezésük, hogy a forgó mozgásnál hatékonyabb módon is lehet a mozgó víz, illetve szél energiájából elektromos vagy mozgási energiát előállítani, hiszen a természetben az egyik leghatékonyabb helyváltoztatási mód a hullámmozgás. A halak is aránylag csekély mozgási energiát befektetve meglepő nagy hatékonysággal haladnak a nagy közegellenállású vízben.

Találmányuk, az e-zászló világújdonságként a Kármán-féle örvénysoron alapulva hullámmozgással állít elő mozgó víz, illetve szél energiájából elektromos, vagy mozgási energiát.

A fejlesztők négy év kutatás és fejlesztés során jutottak el az V. generációs működő modellig, amivel akár egyszerre lehetséges piezo és indukciós generátor segítségével is elektromos áramot termelni.

Az e-zászló a szerkezetéből adódóan tömeggyártásban kedvező áron előállítható, egyszerűen telepíthető, szinte minden tájépítészeti környezetbe jól illik, és egyben reklám célra is használható, zöldenergiát termelő berendezés.

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

magyarnemzet.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

ripost.hu

Balesetet szenvedett Kőgazdag Csabi, durván összetört 85 milliós Ferrari

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Egyre olcsóbbak a hitelek - mit és hol érdemes felvenni? Megmutatjuk!

MANI

Változás: új, fontos infók a gyógyszerek kiváltásáról

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Erre figyelj nyaralás előtt és alatt: nem csak az akciókkal lehet pénzt spórolni!

MANI

Felejtsd el a csekket! Így fizetheted be otthonról a számlákat!

MANI

Még a hőség előtt jó, ha tudjuk - itt találhatók közkutak az országban!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal