Létrehozva: 2022.10.25.

Ilyen lagzira költené nyereményét a TV2 sztárja

Hatalmas sikert arat Yuli, akár a döntőig is repítheti a közönség szeretete.

A Sztárban sztár leszek! versenyzője zsinórban másodszor lett heti győztes, így egyeneságon továbbjutott a következő élő adásba. Yuli a Ripost-nak elmondta, ha a végső versenyt is megnyerné, a főnyeremény egy részét lagzira költené.

Fotó: TV2

Alig egy éve él Magyarországon Yuli, a kubai származású énekesnő, a nyelvet sem beszéli igazán, mégis imádja a közönség. A Sztárban sztár leszek! versenyzője magyar férjével költözött ide. A Bors megtudta, eddig csak Kubában mondták ki a boldogító igent, ám ha megnyerné a műsort, futná egy újabb lagzira is.

"2020 január 6-án volt az esküvőnk Kubában. Akkor kezdődött a koronavírus-járvány, így a férjem családja nem tudott eljönni, hogy velünk ünnepeljen. Az én családom szerencsére ott volt, csodálatosan alakult a nagy napunk. Egy régi, amerikai autóval mentünk a helyszínre, finom ételeket ettünk és természetesen kubai zene szólt. Spanyol nyelven tartották a szertartást és szép fehér ruhát viseltem" - mondta Yuli, aki most, hogy nemrég második gyermekét is világra hozta, megfogja a pénzt, ám nem tagadja, ha futna rá, szívesen szervezne egy lagzit Magyarországon is.

Kubában házasodtak össze (Fotó: Yuli)

"Ha megnyerném a Sztárban sztár leszek! 10 millió forintos fődíját, elsősorban a gyerekeink jövőjére tenném félre a pénzt és ha marad, szívesen szerveznénk egy itteni lagzit is, amin a férjem családja is részt vehetne. Bár korábban sem volt sértődés, de biztosan jól esne látniuk Gergő örömét" - mondta az énekesnő, aki ebbe még nem éli bele magát, csak a következő hétig lát előre és sokat tesz a sikerért.

"Megállás nélkül próbálok, a férjemmel magyarul is gyakorolunk itthon, aminek a Fatimás produkcióm után meg is lett az eredménye. Hatalmas dolog számomra, hogy befogadtak a magyar emberek és elfogadott a közönség. Ezért a jövőben is mindent megteszek" - fejezte be az anyuka, aki vasárnap Little Richard bőrében fog berobbanni a színpadra.

Szép esküvőjük volt (Fotó: Yuli)

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Ez már házasságtörés? Petra férje Hildának üzenget az éjszaka közepén

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi