RETRO RÁDIÓ

Nehéz döntést hozott Radics Gigi: szakított barátjával

Nehéz döntést hozott Radics Gigi: szakított barátjával
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 08. 15. 08:50

Nem élte túl a távolságot a kapcsolatuk. Mint ahogy az énekesnő fogalmazott: a telefonjába volt szerelmes.

Jóllehet még nincs egy éve, hogy Radics Gigi és Kai Strachan megosztotta a nyilvánossággal a megismerkedésük romantikus történetét, az énekesnő a Storynak elárulta: néhány héttel ezelőtt véget vetettek a kapcsolatuknak. Az énekesnő 2018 őszén jelentette be, hogy nem sokkal a szakítása után újra rátalált a szerelem, ám akármennyire is úgy tűnt, hogy Gigit és Kait a sors is egymásnak teremtette, a kapcsolatuk nem élte túl a köztük húzódó kilométereket.

„Nem volt olyan pontja ennek a kapcsolatnak, amikor úgy igazán megromlott volna” – kezdi Gigi, aki az idei Forma-1 Magyar Nagydíj közvetítésének köszönhetően megközelítőleg 500 millió ember előtt énekelte a Himnuszt. Az ilyen pillanatokból kevés volt, amit meg tudott osztani a párjával.

„Mondanom se kell, milyen nehéz egy távkapcsolat, főleg egy ilyen óriási, Budapest–Los Angeles szintű távolság esetén. Ráadásul hiába mentem ki hozzá, akkor sem tudtunk eleget együtt lenni. Ő ott éli a mindennapjait, ezer dologgal foglalkozik egyszerre, és előfordult, hogy nem maradt rám ideje.”

Mivel Gigi is elfoglalt, ezt megértette, és egyszerűen eljött a pont, ahonnan dönteniük kellett arról, hogyan tovább.

„Sokkal jobb lesz mindkettőnknek, ha nem kötjük egymást egy olyan kapcsolathoz, ami kihűlt a távolság miatt.

Egy évig voltunk »együtt«. Ha úgy vesszük, igazából a telefonomba voltam szerelmes abban az időszakban, hiszen azon keresztül próbáltuk tartani a kapcsolatot.

Ez így lélektelen volt, nem tudtuk egymást élőben érezni, megérinteni.”

A magánéletéről és a szakítás részleteiről Radics Gigi a Story magazinnak mesélt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.