
Orosz Barbara mellett nehéz férfinak lenni
A mûsorvezetõnõ saját bevallása szerint nehéz eset, ha szerelemrõl van szó, talán ennek köszönhetõ, hogy egész késõn találkozott elõször a jelenséggel.
Orosz Barbi szülei már aggódtak, mert nem igazán értették, miért nem látják lányukon a szerelem jeleit.
"Nagyon sokáig és hatalmas türelemmel vártam erre az érzésre Nagyjából húszéves lehettem, amikor először éreztem valamit egy fiú iránt. A szüleim már aggódtak is, hogy hátha valami baj van velem. Így utólag viszont azt kell mondjam, megérte várni, mert így már szinte felnőtt fejjel tapasztalhattam meg, hogy a szerelem valóban mindent visz.”
Saját bevallása szerint sok szívet tört már össze, de mindig próbált kíméletes maradni a férfiakkal, akiket otthagyott.
"Személyiségemből adódóan engem nagyon nehéz megtartani, mivel kevesen tudnak igazán lekötni.
Nagyon rossz érzés valakiben tudatosítani, hogy már teljesen mindegy mit tesz, nem vagyok képes mellette maradni.
Mint minden erős és önálló nő esetében, jogosan vetődik fel a kérdés, hogy mi is az út, ami a szívéhez vezet.
"Az egész kérdés eldől ott, hogy a szemébe nézek. Ez alatt arra gondolok, hogy a tekintetének az egész világa és karizmája sugallja azt nekem, hogy ő meg tud védeni mindentől, biztonságban vagyok. Emellett meg kitartónak kell lenni, ezt már miattam, mert azokban a pillanatokban is küzdenie kell értünk, amikor én éppen képtelen vagyok rá”
– mondta Barbara a %RIPOST% napilapnak






