Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2024.04.24.

Mandula Ádám szabadulása után a magánéletéről vallott

Ahogy azt lapunk is megírta, az Éden Hotel rapperként is ismert botrányos sztárja egy hete szabadult a börtönből és már Géczi Beával közös kisfiával, Medoxszal is találkozhatott. Mandula Ádám követőinek most azt is elárulta, milyen a kapcsolata volt szerelmével és a családjával.

Mandula Ádámot rajongói az Instagram oldalán kérdezték arról, hogy mi a helyzet most Rékával, a rapper egykori fiatal szerelmével, akivel a börtönbe vonulása előtt szakítottak. Ádám azt is elárulta követőinek, hogy milyen kapcsolat van közte és kisfia édesanyja, Géczi Bea között, aki már évek óta Szegedi Fecsó párja és most született meg második közös gyermekük.

Mandula Ádám
Mandula Ádám szabadulása után a magánéletéről árult el részleteket (Fotó: Ripost)

Ádámot követői elsősorban a volt barátnőjéről faggatták, hiszen a rapper börtönbe kerülésével elég viharosan ért véget az a kapcsolat, így most elárulta, hányadán is állnak egymással.

Megmondom őszintén nagyon jól érzem magam most szingliként. Végre teljes egészében önmagam lehetek. Nagyon sokáig terveztem vele megbeszélni a dolgokat, 2 hónapig írtam neki a szerelmes leveleket, amire nem kaptam választ. Egy barátom betelefonált a börtönbe és üzent nekem, hogy látták őt csókolózni mással, szerelmesen. Nem mondom inkább, hogy mennyire törtem össze abban a pillanatban, de levegőt nem kaptam, úgy sírtam és összeestem a fájdalomtól. Szerencsére azóta már sok idő eltelt és sokkal jobban vagyok lelkileg, úgyhogy nem tervezem megbeszélni. Nem szeretnék vele soha többet találkozni.

„Azóta megértettem a dolgokat és ezért nem is keresem őt, nincs is mit már megbeszélnünk. Ezért a közös dalok meg videoklipek is le lettek törölve, mert semmi értelme, hogy kint legyenek, mivel mi már az életünk során soha többet nem fogunk találkozni, de ezek a dalok hamarosan újra ki fognak kerülni, csak mással fogom őket megcsinálni” – tette még hozzá Mandula Ádám.

Mandula Ádám követői a botrányhős oldalára álltak

A rapper arra is megkérte követőit, hogy ne bántsák Rékát, hiszen nem az ő hibája volt, hogy a kapcsolatuk zátonyra futott.

„Abban az időben mi nagyon szerettük egymást, viszont történt ez a dolog, ami különválasztott minket. Nem szeretnék több olyan levelet kapni, hogy én jobbat érdemeltem, mert egyáltalán nem érdemeltem jobbat. Ő teljes mértékben jó volt számomra, mindenével meg voltam elégedve, nagyon szerettem őt. És ő volt az, aki inkább jobbat érdemelt nálam, mert én álltam egy kicsit sz*rul ezekhez a dolgokhoz.”

Ádám igyekszik rendbe hozni a családi kapcsolatait

A TV2 botrányos sztárja azt is elárulta, hogy Géczi Beával, a kisfia édesanyjával milyen a viszonyuk, hiszen a börtönbe kerülése előtt Bea eltiltotta Ádámot Medoxtól.

Medox anyukájával jó a kapcsolatunk, baráti viszony van köztünk. Már négy napja Medoxszal vagyok folyamatosan, ma fogom visszavinni az anyukájához és mától egy picit egyedül leszek, amire megmondom őszintén egy kicsit szükségem van.

Ádám arról is vallott, hogy igyekszik jó útra térni, amiben a családja segít neki leginkább, bár hallhattunk már tőle hasonló ígéretet a börtön előtt, amit nem tartott be.

A családomra számíthatok, édesapám nagyon sokat segített nekem, úgyhogy nagyon jó irányba halad a kapcsolatunk, igaz, hogy még nem felejtette el a múltbéli tetteimet, egy picit még fáj neki. De azon leszek a közeljövőben, hogy ezt elmulasszam.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”

LELKIZŐ

Hitéről vallott Peller Mariann: „Soha senkire nem szeretnék ráerőszakolni semmit”