RETRO RÁDIÓ

Visváder Tamásék: "Az ajándék a szeretet kifejezésének egyik módja"

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 12. 24. 21:00

Közös karácsonyfa díszítés, családi vacsora és boldogság, ez Visváder Tamás ünnepi programja. Nagyobbik fia már ajándékot is készít a családnak.

Visváder Tamás és családja otthonában már december elején beköszönt a karácsonyi hangulat. A gyerekek is aktívan kiveszik a részüket az otthonuk és a fenyőfa feldíszítésében. Tamás elmondta, hogyan ünneplik ők a karácsonyt.

„Mi már december elején feldíszítjük a házat és a karácsonyfát, nagyon szeretjük ezt az amerikai szokást. A gyerekek is készülnek, pár nappal szenteste előtt Noah még bővítette a listáját" – mosolygott. 

„Dehát a szülőknek is következetesnek kell lennie, nem lehet mindent, bármennyire is szeretnénk mindent megadni nekik" – kezdte Tamás, aki elmondta, hogy a szentestét idén már négyesben töltik. 

Persze korábban az éjféli misén is részt vettek, de mióta szülők, csak másnap reggel tudnak templomba menni.

A karácsonyt hagyományosan ünnepeljük, jókat eszünk, és élvezzük egymás és természetesen a nagyszülők társaságát. Nekem sosincsen semmilyen kívánságom karácsonyra, csak hálát érzek, hogy van egy csodás és boldog családom. A fiúknak is azt tanítjuk, hogy karácsonykor Jézus születését ünnepeljük, és nálunk nem is a Jézuska hozza az ajándékot. Az ajándékozás az egy fajtája az egymás iránt érzett szeretetünknek. Így a gyerekek is mindig készítenek valamit, rajzolnak

 – mesélte Tamás.

A pihenésé lesz a főszerep az év végén

Lilla és Tamás dolgos éven vannak túl, így már várják, hogy egymással tölthessenek még több időt, és a pihenésé legyen a főszerep. Bár a családfőnek még két nappal karácsony előtt volt egy kisebb feladata, örömmel tette le a munkát

"Így év végén már csak arra vágyom, hogy a Lillával és a gyerekekkel töltsem az új évig a napokat. Az új évre pedig csak annyit kívánok, hogy sok nevetés és szeretet vegyen körül" – zárta gondolatait Visváder Tamás. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.