LELKIZŐ

Szerző Buster

Létrehozva: 2023.11.29.

Jákob Zoli 5 millióval száll be a hatalmas akcióba

A milliárdos üzletember egyetlen pillanat alatt eldöntötte, hogy hallgat Bochkor Gáborék hívó szavára és mélyen a zsebébe nyúlt, hogy segíthessen.

Az, hogy a magyar milliárdos 8 ezer kilométer távolságból is meghallja a segítségkérés hangját, már régen nem lep meg senkit, hiszen ő lett az a milliárdos, akire igaz az „egy közülünk” unalomig ismételt frázisa. Ahogyan az is, hogy gyakran segít beteg gyermekeken, mert számára sincs szebb ajándék az apróságok hálás mosolyánál. Éppen ez motiválta akkor, amikor megérkezve Mauritius mesés szigetére, belehallgatott a Retro Rádió reggeli műsorába, ahol Bochkorék éppen az országos rádiók összefogásáról beszéltek, melynek célja, hogy 10 millió forintot gyűjtsenek a daganatos gyermekek gyógyulását segítő, életmentő eszközök beszerzésére. A kezdeményezést az Ökumenikus Segélyszervezet fogja össze és már a keddi adás alatt is milliós összeg érkezett a számlára. Jákob Zoltán ezt hallva úgy döntött, hogy egy jelentős összeggel lendíti előre a jó ügyet.

Jákob Zoltán 5 millió forinttal támogatja a kezdeményezést - Fotó: Markovics Gábor

Aligha kerülhet jobb helyre a pénz...”

Szerda reggel jelentkezett is Bochkoréknál és jelezte, hogy 5 millió forinttal támogatja a segélyszervezet és a rádiók közös törekvését. 

Amint meghallottam, hogy beteg gyerekek megsegítéséről volt szó, eldöntöttem, hogy segítek, hiszen ezek a gyerekek is a jövőt fogják építeni, ha lehetőséget, vagy inkább mondjuk úgy esélyt kapnak arra, hogy egészséges felnőttekké cseperedjenek.

 Akik követnek, azok tudják is rólam, hogy leginkább gyerekeknek szoktam komolyabb összegű adományokat adni és aligha kerülhetne jobb helyre a pénz, mit a kórházak gyermekonkológiai osztályaira” – fogalmazott a milliárdos üzletember, aki hozzátette: nagyon fontos számára, hogy a pénzét és az ismertségét ne csak öncélúan használja, hiszen apaként az is feladata, hogy példával járjon elől három gyermeke előtt.

„A vagyon igazi haszna nem ez...”

„Hogy jó gazdagnak lenni, az nem titok. Ugyanakkor ahogyan már sokszor mondtam, a pénz csak ideig óráig boldogít. Igazi örömöt viszont csak azután ad, ha elkezdjük látni a saját határainkat és képesek leszünk azon túl is észlelni a világot, ami nem olyan, ahogyan egy magángép, vagy egy luxusszálloda lakosztályának ablakán keresztül látszik. A vagyon igazi haszna nem ez, bár igaz, hogy megadja a lehetőségét annak, hogy egy rózsaszín szemüvegen keresztül figyeljük az életet, de ad lehetőséget arra is, hogy tegyünk valami igazán jót is. Ez egy tapasztalás, amin én átmentem és szeretném, ha a gyerekeimnek már nem kellene, hanem az általam már kitaposott ösvényen haladhatnának tovább. Hogy jobb-e adni, mint kapni? Igen, univerzumokkal jobb!” – tette hozzá Magyarország 39. leggazdagabb embere.

 

origo.hu

Tompos Kátya súlyos beteg, támogató estét tartanak a megsegítésére

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

mandiner.hu

Szakított a Fidesszel Orbán Viktor korábbi főtanácsadója és Raffay Ernő is

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott