RETRO RÁDIÓ

Hosszú idő után újra nyilvános eseményen jelent meg Kulka János, lefotózták

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2023. 08. 24. 08:00
Frissítve2023. 08. 24. 12:31

A színész Gödöllőn tűnt fel egy fotókiállítás megnyitóján.

Kulka János hét évvel ezelőtt kapott stroke-ot, ami után teljesen megváltozott az élete. Augusztus elején azt nyilatkozta a magyar sajtóban, hogy az állapota nem változott, elfáradt és beteg, és vannak olyan szavak, melyeket nehezen tud kimondani. Emellett a nem szűnő fájdalom is megviseli, gyenge a jobb keze. A színművész kiemelte, hogy a stroke miatt roncsolódott a beszédközpontja, emellett a mozgása sem a régi, az addigi barátai pedig mind elfordultak tőle, így magányosan telnek a napjai.

Fotó: TV2

Gödöllőn tűnt fel a színművész

Kulkát augusztus 20-án Gödöllőn kapták lencsevégre, a színész egy különleges eseményen vendégeskedett. Azért látogatott el Csákányi Eszter társaságában a Pest megyei településre, mert a 92 éves, Kossuth-díjas fotóművész, Keleti Éva Szubjektív című fotókiállításának megnyitóján vett részt, és nem véletlenül! A legendás fotóművész ugyanis nemrégiben két fotót is készített róla. Az egyiken Kulka imádott kutyáival látható, a másikon pedig ruhában fekszik egy fürdőkádban.

Kulka János pózolt a róla készült fotóval (Fotó: MATE GREGUS)

"Kulka János kolléganőjével, Csákányi Eszterrel érkezett a kiállítás megnyitójára. Azt mondta, nagyon szereti őt. Keleti Éva egyébként nemcsak ezt a fotót készítette róla, hanem egy olyat is, amin a kutyáival látható. A színész a megnyitó során végig Csákányi Eszterrel volt, vele kommunikált, mellette is foglalt helyet. A kiállításon egyébként számos neves színész fotója látható, Keleti Éva tehetségét pedig azt hiszem, nem kell méltatnom"

– árulta el a Ripost-nak L.Péterfi Csaba, a kiállítás szervezője, aki egyébként nemrég könyvet írt a 2020-ban elhunyt Pécsi Ildikó életéről.

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.