RETRO RÁDIÓ

Családja jelentette be a lesújtó hírt: 25 évesen meghalt a fiatalok nagy kedvence

KL
Szerző
KL
Létrehozva2023. 08. 01. 06:45

A fiatal színész az otthonában hunyt el. Angus Cloud halálának okáról egyelőre semmit sem tudni.

25 éves korában elhunyt Angus Cloud, akit elsősorban az HBO Eufória című sikersorozatából ismert a közönség, amelyben a drogdíler Fezco "Fez" O'Neill karakterét alakította.

Angus Cloud 25 éves volt Fotó: Pixabay

A fiatal színész halálhírét családja erősítette meg. Angus Cloud július 31-én oaklandi otthonában hunyt el. A család által kiadott közlemény szerint a fiatal művész múlt héten temette el az édesapját, a veszteséget pedig nagyon nehezen viselte, mint fogalmaztak: egyetlen vigaszuk, hogy „Angus most újra együtt van az apjával, aki a legjobb barátja volt”.

A közleményben arra is kitértek, hogy a színész korábban nyíltan beszélt a mentális egészsége miatt folytatott küzdelméről, és bíznak abban, hogy a halála mások számára emlékeztető lehet arra, hogy nincsenek egyedül, és nem kell egyedül, csendben megvívniuk ezt a harcot.

Megjegyezték, bíznak abban, hogy az emberek a humora, a nevetése és a szeretete miatt fognak majd emlékezni Angus Cloud-ra, a gyászoló család pedig most azt kéri, hogy tartsák tiszteletben privát szférájukat, amíg feldolgozzák a lesújtó veszteséget.

A színész halálának az okát a család egyelőre nem közölte. A TMZ úgy értesült, hogy az oaklandi rendőrséghez és a tűzoltósághoz hétfőn 11:30 körül érkezett segélyhívás, amelyet Angus Cloud édesanyja indított. Az asszony akkor „lehetséges túladagolásról” számolt be, valamint azt is elmondta, hogy a fiának nincs pulzusa. Angus Cloud-ot végül a helyszínen halottnak nyilvánították. Egy a családhoz közelálló forrás szerint a művész súlyos öngyilkossági gondolatokkal küzdött, miután visszatért Írországból, édesapja temetéséről.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.