Létrehozva: 2023.07.07.

Egymásnak estek a testvérek: öt év után dől el az énekesnő mesés örökségének a sorsa

Nincs könnyű helyzetben a bíróság.

Az öt éve elhunyt Aretha Franklin két eltérő végrendeletet hagyott hátra, ami miatt az örökösök egymásnak estek. Most július 10-re írták ki azt a rendhagyó tárgyalást, amelyen végre a bíróság dönt arról, melyik alapján oszthatják fel az énekesnő örökségét.

Aretha Franklin / Fotó: Youtube

A soul egykori királynője több milliárdos vagyont hagyott hátra, köztük egy detroiti házat, ékszereket és nem utolsó sorban a felvételei után járó jogdíjakat. Most négy fia vár a jussára. A bírósági eljárást testvérei ellen Ted White Junior indította, aki Teddy Richards néven maga is fellépett édesanyja koncertjein. Szerinte egy 2010-ben kelt dokumentum alapján kell felosztani az örökséget. Az énekesnő menedzserétől született legfiatalabb fiú, Kecalf ugyanakkor egy 2014-es dokumentumot tart irányadónak. Mindkét írást anyjuk otthonában találták a 76 éves korában bekövetkezett halála után. 

Aretha Franklinnek – annak ellenére, hogy utolsó éveiben súlyos egészségügyi problémái voltak – nem volt hivatalos, gépelt végrendelete. Ugyanakkor a michigani törvények szerint hivatalosnak tekinthetők a kéziratban fennmaradt végakaratok is. A korábbi dokumentum mellett kardoskodó ügyvédek azzal érvelnek, hogy azt közjegyző hitelesítette, a másik verzió mellett viszont az szól, hogy az később született, nyilvánvalóan azért, hogy felülírja az előzőt.

Aretha Franklin kétszer volt férjnél. 1961-ben édesapja kifogásai ellenére hozzáment Ted White-hoz, de ahogy az apja megjósolta, ez a családon belüli erőszakkal tarkított, vitákkal teli házasság kudarcba fulladt. 1978-ban az énekesnő összeházasodott a színész Glynn Turmannel, akinek már az előző kapcsolatából is volt három gyereke. Végül tőle is elvált, következő párjával, Willie Wilkersonnal pedig nem is jutottak el az esküvőig, holott többször is eljegyezték egymást.

 

origo.hu

Itt van Lengyelország drámai háborús bejelentése

ripost.hu

Kiszel Tündét Brad Pittbe karolva kapták lencsevégre - Fotó

metropol.hu

Most derült csak ki: magyar zenész fia a Fradi csillaga

vg.hu

Napelem: Kína már belefulladt, most Európa jön

mindmegette.hu

Leszerelik az önkiszolgáló kasszákat, és kiderült, hogy már az air fryerekben sem bízhatunk!

magyarnemzet.hu

Verőcei hajóbaleset: ezekben hibázhatott a motorcsónak vezetője

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

mindmegette.hu

Vége a vitának: tiltólistás édességek térnek vissza a Lidlbe

ripost.hu

Újabb lehetetlen teszt: mindössze 1 százalék nem bukik el rajta

ripost.hu

Mi történik a Fradinál? Nem kért a sztárjátékos a csapatból

ripost.hu

Durván bekavar az univerzum, drámai fordulat jön 3 csillagjegy kapcsolatában

ripost.hu

Kifehéredett a táj: Durván elverte a jég ezeket a magyar városokat - Fotók

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Üzent a túlvilágról Berki Krisztián szelleme

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

„Darabokra tört engem" - Céline Dion már csak a csodában bízhat, együtt sírtak vele a rajongói

LELKIZŐ

"Sokat adott nekem!" – Tóth Gabi üzenete mindenkit meghatott

LELKIZŐ

Felfoghatatlan: Megcsúszott a fürdőszobában és meghalt a népszerű zenész

LELKIZŐ

Gyász: családja körében elhunyt a világhírű színész