RETRO RÁDIÓ

Németh Lajos: 70 pluszosan maximum fél évre tervez az ember

Bors
Szerző
Bors
Létrehozva2022. 08. 01. 14:20

Hónapok óta tervezgette Németh Lajos, hogy a nyarat Finnországban élő unokáival tölti a Balatonnál. Csodálatos vakációt tudhatnak maguk mögött, nagyon gyorsan elteltek a napok, és már el is kellett búcsúzniuk egymástól.

Németh Lajos és felesége a télen két és fél hónapot töltött lányáéknál Finnországban. A TV2 meteorológusa két év után ölelhette újra magához kint élő három unokáját. Akkor még nem tudták, hogy a koronavírus-járvány miatt lesz-e lehetőségük nyáron is együtt lenni, de szerencsére semmi nem akadályozta meg őket abban, hogy újra „egyesüljön” a család.

Július 13-án érkeztek Magyarországra Mónika leányommal az unokák. Linda a napokban töltötte be a 15. életévét, Emil pedig 13 éves. Összekötöttük az én születésnapomat az övével. Így az elmúlt napokban öt isteni finom tortát fogyasztottunk el az évfordulókat ünnepelve

 – mesélte a Borsnak Németh Lajos.

Fotó: Bors

„Nem unatkoztam!”

Két nyár telt el, amit nem tudtunk együtt tölteni a Balatonnál, most igyekeztünk mindent bepótolni.

"Egyetlen hiba csúszott csak a történetbe, hogy én is két évvel idősebb lettem. A gyerekek tele vannak energiával, és mindent igyekeztünk megtenni annak érdekében, hogy jól érezzék magukat. Nem unatkoztam! Kajakoztunk, SUP-oztunk, úsztunk, mindent csináltunk, amit ezt a csodás környezet lehetővé tett. A legfontosabb, hogy boldogok voltunk együtt" – mesélte a meteorológus.

Lajos lánya, Mónika férje csak néhány nappal később csatlakozott a családhoz, de így is egy hetet együtt tudtak tölteni. Szép emlékeket őriz mindenkinek a nyár, bár sok minden megváltozott az elmúlt években.

 

„Gyorsan elszaladt ez a néhány hét”

"Ezelőtt öt évvel még folyamatosan a nyakamon csüngtek az unokák, de ma már szívesebben töltik az időt a velük egykorú unokatestvéreikkel. Természetesen én ezt elfogadom, hiszen ez az élet rendje. Szívesebben beszélték meg egymással a kis titkaikat, minthogy a nagypapival osszák meg" – mondta nevetve Lajos, majd hozzátette, nagyon gyorsan elszaladt ez a néhány hét, és már búcsút is intett családjának.

Ősidők óta családcentrikus vagyok. Ez az ember küldetése.

"Annál nagyobb öröm nincs, ahogy a gyerekek, az unokák cseperednek, és egyre többet látnak és értenek a világból. Ilyenkor látom, hogy beérett az életemnek és a munkámnak a gyümölcse. Örül a lelkem, és ettől tökéletesebb nyarat nem kívánhattam volna magamnak. Sajnos múlt héten szombaton visszautaztak a gyerekek" – mondta.

Fotó: Bors

„Egészséget kívánok mindenkinek”

Mindenkit feltöltött az együtt töltött idő, így egyelőre még nem jött szóba, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén télen újabb hónapokat töltsenek a csodás Finnországban.

"Hetvenpluszosan maximum fél évre tervez az ember. Sok mindentől függ, hogy az ünnepeket ott töltjük-e. Az az igazság, hogy a téli finnországi tartózkodás, valamint a magyarországi nyár az unokákkal most 120 százalékon tart bennünket." 

Egészséget kívánok mindnyájunknak, a többit majd meglátjuk

– fűzte hozzá.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.