RETRO RÁDIÓ

Sáfrány Emese elmondta, erre készül VV Anettel a teaszeánsz után

Sáfrány Emese elmondta, erre készül VV Anettel a teaszeánsz után
rp
Szerző
rp
Létrehozva2022. 07. 15. 20:10

Mindent elmesélt az interjúban.

Sáfrány Emese interjút adott a borsonline.hu-nak,  elmondja a teljes igazságot a siklósi szeánszon történtekről. Ő és barátnője, Anett úgy érezte, szeretnék ha az emberek megtudnák az igazságot csak így tudják tisztázni magukat, és szeretnék, ha mások tanulnának a hibájukból.

 

"Velem és Anett-tel is nagyon sok minden történt a magánéletünkben az utóbbi hónapokban. Mindent meg akartam tenni annak érdekében, hogy lelkileg rendbe hozzam magamat, és újra teljes értékű anyaként működjek. Pszichológushoz jártam, többször voltam családállításon, coach-nál is. Majd amikor már többektől hallottunk erről a szertartásról, hogy tisztán lássunk, és esetleg olyan megoldások jussanak eszünkbe, ami segít a korábbi kudarcokból és problémákból kilábalni, úgy döntöttünk, mi is elmegyünk" – kezdte a Borsnak.

 

„Nekem nem volt hallucinációm”

 

Emese és Anett olyan ismerősükkel is egyeztettek, aki ugyanazon a helyen volt egy szeánszon, és ő élete egyik legjobb élményeként beszélt részvételéről. Együtt olvastak mindennek utána, begyűjtöttek információkat, és közösen indultak el.

"Este megtörtént a szeánsz, minden rendben zajlott. A szertartás vezetőjével, az úgynevezett sámánnal csak mi hárman voltunk jelen. A hírekkel ellentétben nekem nem volt hallucinációm, csak a gondolataim erősödtek fel, azok, amiért odamentem. Anett nevében nem nyilatkozhatom. Pozitívan nyugtáztam, úgy éreztem, mindent el tudok engedni, ami nekem lelki fájdalmat okozott. Az eredeti terv az volt, hogy a szertartás helyszínéhez közel, egy külön sátorban fogunk aludni, az összes cuccunkat ott helyeztük el, végül mégis a szeánsz helyszínén, a szabad ég alatt, két matracon, egymás mellett tértünk nyugovóra" – mesélte a részleteket arról a bizonyos éjszakáról.

Több óra alvás után, mikor már felkelt a nap is, Anett ébresztette Emesét, és azt kérte, hogy hagyják el a helyszínt, szeretne hazamenni.

"Javasoltam, hogy feküdjünk vissza, várjunk még egy kicsit az indulással, azonban ő ragaszkodott a kéréséhez. Végül beleegyeztem, csak azt kértem tőle, hogy addig várjon, amíg átrohanok a sátorba a személyes iratainkért, a táskánkért. "

Csupán 1-2 percig voltam távol tőle, de mire visszaértem, őt már nem láttam sehol. Körbenéztem, kiabáltam neki, de nem jött válasz. Elindultam a szertartás vezetőjéhez, aki egy házban tartózkodott, jeleztem felé, hogy baj van, Anett eltűnt. Azonnal kocsiba pattantunk, és elindultunk a barátnőm autója felé, arra gondoltam, hogy ő már ott lehet. Sajnos nem volt, így különváltunk, és mindenfelé kerestük a környéken 

– emlékezett vissza.

Sáfrány Emese elmondta, hamarosan a rendőröknek is segített.

A rendőrséget mindenről tájékoztattam. Ezt követően kezdték el nagy erőkkel, kutyák és drón segítségével keresni őt. Mindent elkövettek, hogy a nyomára bukkanjanak.

"Mindvégig abban reménykedtem, hogy hamarosan előkerül. Végül a volt párja értesített, hogy megtalálták, Anett első kérdései között az volt, hogy velem mi van. Miután visszakapta a telefonját, az első kérdései között velem vette fel a kapcsolatot. Azóta is folyamatosan beszélünk, és az, hogy nektek elmeséltem ezt a történetet, közösen beszéltük meg, szeretnénk tisztázni, nem egy drogos bulin vettünk részt, nem szórakozásképpen mentünk oda. Nagyon bánt minket a rengeteg rosszindulatú hír, amik nem fedik a valóságot. Anett is el fogja mondani, ő hogyan élte át a történteket, de csak ha eljön ennek az ideje és készen áll majd erre" – mondta a Borsnak

Fotó: SZABOLCS VADNAI / Bors

Emese azt is elárulta, mi vár most rá és Anettre.

"Most, amikor két nő szenved, az egyik lelkileg, a másik testileg és lelkileg, az emberekből mégis csak a negativitás jön ki. És bár bennem volt egy kis félelem, Anettben marad-e irányomban bármilyen rossz érzés, de a beszélgetésekből azt érzem, hogy támaszként gondol rám, és ennek most örülök. Egyikünk sem hibáztat senkit, mi voltunk ott, a mi döntésünk volt. Amit kellett, már mindent átbeszéltünk, még egyetlen dolog vár ránk, egy óriási ölelés" – zárta a beszélgetést Emese.

A teljes interjút itt olvashatod el.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.