„Ez nem az én stílusom” – őszinte vallomás a ma 80 éves Béres Ilonától

A Nemzet Művésze címmel is kitüntetett Béres Ilona ma ünnepli 80. életévét. Jobban mondva szíve szerint nem emlékezne meg a jeles évfordulóról.

Nem szereti ünnepeltetni magát

A színésznő elárulta, a születésnapját szűk családi körben tölti, később pedig kollégái is felköszöntik.
„Őszintén szólva nem igazán szeretem az ünneplést. A Magyar Művészeti Akadémia tart egy köszöntőt nekem a Vigadó Kamaratermében. Lesz egy kis zárt körű koccintás kollégák és barátok gyűrűjében. Megemlékeznek, ami kedves dolog, de sosem fordulna meg a fejemben, hogy meghívjak egy halom vendéget, és ünnepeltessem magam. Ez nem az én stílusom” – mondta a Borsnak a színésznő, aki arra is kitért, szokott-e ilyenkor számot vetni az életéről.

Úgy véli, azt, hogy időnként visszatekintünk az életünkben történt eseményekre, nem feltétlenül kell életkorhoz kötni.
„A nyolcvanadikat töltöm, ezért évről évre hosszabbak lennének ezek a számvetések. Kaptam ehhez egy segítséget: Ablonczy László írt rólam egy gyönyörű könyvet, aminek kapcsán felidéztem az emlékeimet. A csecsemőkortól indultunk, és végigmentünk egészen napjainkig a szakmám érdekes momentumai mentén. Ez egy szép időutazás volt” – tette hozzá a lapnak nyilatkozó Ilona, aki visszatekintve úgy érzi, minden úgy volt jó, ahogy történt.

„Az öregedés nem bűn és nem betegség”

Kevesen mondhatják el magukról, hogy ha megtehetnék, sem változtatnának semmit a múltban hozott döntéseiket illetően.
„A világon semmit nem bántam meg” – mondta a Borsnak a Nemzet Művésze, aki az idő múlását és az ezzel járó változásokat természetesnek tartja, ezért nem folyamodna olyan drasztikus módszerekhez, amelyekkel kijátszhatná azt.

„Ha az ember megöreg­szik, az sem nem bűn, sem nem betegség. Nem érdemes mindenféle trükköket csinálni. Nem szeretem, ha valaki megváltoztatja magát, mert hazudik, és különben is, mindegy, mit tesz, azok a belső ráncok akkor is ott maradnak. Nem ágálok ellene, mindenki döntsön saját belátása szerint” – magyarázta a művésznő, s hozzátette, fiatalon sohasem áhítozott mások sikereire.
„Miután nem akartam hasonlítani senkire, mit irigyeljek? Soha nem utánoztam az előttem állókat.”

Sokakban azért alakul ki a szakmai féltékenység, mert a sikerekig vezető göröngyös útról mit sem tudnak.
„Az nem is tartozik másokra. Némi szemérem nem ártana…” – fogalmazta meg tanácsát óvatosan a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki már óvodáskorában tudta, ha egyszer felnő, a színészi hivatást választja.

Hálás, amiért szülei  mindenben támogatták

A felmenői között nem volt, aki kitanulta volna a színészmesterséget, édesanyja háztartásbeli, édesapja finommechanikai műszerész volt. Egy korábbi interjúban elmesélt egy kedves történetet, amely bizonyítékul szolgál arra, hogy szülei minden erejükkel segítették álmai megvalósulását.

Egy óvodai előadásban tyúkokról is szó esett, ezért a színésznő édesanyja egész Kispestet bejárta, hogy szerezzen egy akkoriban igencsak nehezen fellelhető baromfit. A kitartását siker koronázta, Ilona pedig büszkén tartotta a karján egy kosárban a szárnyast, egészen a jelenet végéig. Ez a fajta mérhetetlen elszántság egész életét végigkísérte.

Ma is az Aranyember Tímeájaként emlegetik

Egyénisége hősnői és lírai szerepekben egyaránt jól érvényesül. Olyan nagyságokkal állhatott egy színpadon, mint Sinkovits Imre, Básti Lajos, Darvas Iván vagy Várkonyi Zoltán. Nevéhez olyan nagysikerű színházi darabok fűződnek, mint a Boldogtalanok, Shakespeare: Tévedések vígjátéka, vagy a Három nővér. Filmes szerepei közül kiemelkedő A kőszívű ember fiai és Az aranyember, melyben kitűnő alakításai máig lenyűgözik a nézőket. 

A legtöbben Az aranyember Tímeájaként emlegetik, visszaemlékezve megjegyezte: akkora hatása volt a szerepnek, hogy sokan ezt követően elkezdték Tímeának nevezni a kislányaikat, többek között a nővére is.