Létrehozva: 2021.03.22.

„A poklok poklát jártuk meg„ – Csocsesz összeroppant a fájdalomtól

Elviselhetetlen fájdalmat él át a mulatós sztár szeretett felesége elvesztése után.

Egy hónappal ezelőtt még minden rendben volt Csocsesz családjában. Bár a világjárvány őket is mélyen érintette, de legalább a házaspár több időt tölthetett együtt, mint valaha. Gyöngyike egy nap azonban rosszul lett, de akkor még nem gyanakodtak a legrosszabbra. A koronavírusra jellemző tünetek jelentkeztek rajta. Nem érzett szagokat, felszökött a láza és egyre inkább romlott az állapota. A zenész kétségbeesetten mesélte a barátainak, hogy baj van, végül mentőt hívott. A mindig vidám énekes teljesen összeroppant a fájdalomtól, miután Gyöngyikét elvesztette.

Fotó: Facebook

„A poklok poklát jártuk meg a családommal. Szombaton reggel hét órakor telefonáltak a kórházból, hogy ha szeretnénk elbúcsúzni Gyöngyikétől, azonnal menjünk be, mert bármelyik pillanatban elmehet. Természetesen elindultam, de nem engedtek be közvetlenül az ágyához, mert az intenzív osztályon feküdt. Csak egy üvegfalon keresztül láthattuk, ahogy lélegeztetőgépen van„ – mondta Csocsesz a Borsnak.

A részleteket a holnap megjelenő Bors napilapban olvashatod el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom