RETRO RÁDIÓ

Most közölték: legyőzte a rák a híres színművészt

Most közölték: legyőzte a rák a híres színművészt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2018. 01. 30. 14:15

Hosszan tartó betegség után elhunyt a híres színmûvész.

Meghalt Horváth László, a soproni Petőfi Színház művésze. A színész mindössze 46 éves volt. Hosszú hónapok óta küzdött a rákkal.

2012-ben szerződött Sopronba, előtte a Forrás Színházzal járta az országot és a határon túli területeken is sokat játszott.

"Színpadi jelenléte, karakterformáló ereje, a játékát körbevevő energiamező bizonyította, hogy nincs különbség főszerep és mellékszerep között, csak a színészen, annak hitelességén, személyiségén, őszinteségén múlik minden"

– írja nekrológjában a soproni színház.

Olyan szerepekben láthatták a nézők, mint például II. Vak Béla, s többek között ő formálta meg Carlo Goldoni Két úr szolgája című komédiájában a Dottore figuráját. Színpadra lépett a színház nagy musicaljeiben, mint a My Fair Lady, A dzsungel könyve, az Aida.

Mozifilmekben, tévéjátékokban is szerepelt. A Morcogi, A napfényben fürdő kastély, a Képtelen történet, A fekete bojtár, a Csonka délibáb és a Kojot című alkotásaiban is bizonyította tehetségét. Emlékezetes szerepeivel belopta magát a soproni nézők szívébe.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.