
Tévénézés közben kínzó fejfájás tört a fiatal lányra, majd jött a legrosszabb!
Nem is sejtették, mi állhat a tünet mögött. A fiatal lány válságos állapotba került.
A 20 éves Esther Littlewood a szokásos időtöltése közben lett rosszul, amikor hirtelen elviselhetetlen fejfájás tört rá. A nő eleinte nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget.

A fiatal lány nem bírt a kínzó tüneteivel
A Matlockból, Derbyshire-ből származó rendőri gyakornok sem gondolta, hogy bármi súlyos állhat a háttérben. Egy paracetamolt vett be a tünetei csillapítására, majd a szobájába ment, hogy pihenjen egyet. Néhány órával később azonban párja ébresztette fel, miután mozdulatlanul feküdt az ágyon. Azonnal a Chesterfield Royal Kórházba szállították, ahol kómába helyezték. A vizsgálatok később fényt derítettek az okra: agyvérzés okozta a hirtelen rosszullétet, amelyet egy korábban fel nem ismert szívhibához, a nyitott foramen ovale-hoz (PFO) kötöttek.
A vizsgálatok kimutatták, hogy egy kis, billentyűszerű nyílás a szív felső kamráiban lehetővé tette, hogy egy vérrög átjusson és az agyba kerüljön. Esther kómából való felébredését követően 12 nap kórházi kezelés után hazaengedték, és várja a szívműtétet a nyílás bezárására - írja a DailyMail.
Littlewood most arra ösztönzi az embereket, hogy ne hagyják figyelmen kívül a stroke apró jeleit, és próbálja felhívni a figyelmet a PFO-ra.
Mindig is aktív voltam. Megfeleltem minden felvételi vizsgán a rendőrségnél, és augusztusban kezdtem volna. Nagyon vártam, hogy elkezdhessem a pályát, minden nap futottam, hogy felkészüljek a tesztekre, teljesen egészséges voltam
- emlékezett vissza gyakornok-
A kóma alatt úgy érezte, mintha két órás álmot látott volna. A fiatal nő most márciusban kezdi a rendőri szolgálatot, és mindenkit arra buzdít, hogy a hirtelen, erős fejfájást vegyék komolyan. A PFO a születés után általában bezáródik, de az emberek körülbelül 25%-ánál marad nyitva, gyakran tünetek nélkül. Egyes esetekben azonban növelheti a stroke kockázatát, és műtéttel korrigálható.






