
40 évet kaphat az apa, akinek meghalt a kislánya
Még ebben a hónapban ítéletet hirdethetnek. A vád szerint az apa hanyagsága miatt meghalt a kislánya.
Meghalt a kislánya, mindezeken túl jó eséllyel négy évtizednyi börtönbüntetéssel kell szembenéznie a 39 éves amerikai apának. Brent Berdholdot ugyanis bűnösnek találta az esküdtszék a 12 éves gyermeke halálának ügyében. A bíróság elé került ügyben ugyanis kiderült, hogy a 12 esztendős Alice a rosszul kezelt cukorbetegsége miatt vesztette életét, pedig a tragédia megelőzhető lett volna!

Alice holttestét tavaly július 4-én találták meg a család Indiana államban található Evansville-i otthonában. A gyermek halálának ügyben indult vizsgálat során kiderült, a kislány 1-es típusú cukorbetegséggel küzdött, ám a szülei nem segítettek neki megfelelően kezelni az állapotát. Ráadásul emiatt korábban már a helyi Gyermekvédelmi Szolgálat korábban kapcsolatba lépett a gondviselőkkel, Alice vércukorszintje ugyanis gyakran extrém magas értékeket mutatott az iskolában.
Az ügyészség az apa bírósági tárgyalása során bizonyítékként idézte az iskolai nővért is, aki arról számolt be, hogy a kislánynál a halála előtti heteklben 44 mérés meghaladta a 300-as, 14 mérés pedig a 600-as szintet. Mindezt úgy, hogy a normál vércukorszint az étkezés után két órával hivatalosan 180 alattinak kellene lennie.
A gyerekek nem értik a napi rutin fontosságát. Az 1-es típusú cukorbetegség esetében ez élet-halál kérdése
– emelte ki az ügyész. Hozzátette, Alice 10 éves kora óta többször is kórházba került, és az egyik ilyen eset után a család gyermekpszichológus segítségét is igénybe vette.
Meghalt a kislánya – az apa mellett az anyának is felelnie kell
Az apa ügyében október 23-án kerül sor ítélethirdetésre, míg Alice anyjának, Ashley Marie Bredholdnak a pere a tragédia miatt 2026 februárjában kezdődik majd – írja a Mirror.







