
Nem hallgatott megérzése az apa, belehalt frissen diplomázott lánya
Az elhunyt fiatal szelleme a tragédia óta többször meglátogatta már őket.
Bill Mitchell lányát, Kristint nem sokkal diplomaosztója után ölték meg. Mint a gyászoló apa fogalmazott, lánya nagyon okos és kreatív volt, ösztöndíjjal szerezte diplomáját és halála előtt még munkát is ajánlottak neki. A 21 éves fiatal lány azonban rosszul választott párt magának. Párja, Brian David Landaut ugyanis három héttel a diplomaosztó után halálra késelte Kristint, mert ő szakítani akart vele.

Brian a gyilkosság miatt 30 év börtönbüntetést kapott, míg Bill a tragédia hírének hallatán egyből az első bemutatásra gondolt vissza, ugyanis már ott nyomasztó érzései voltak a 27 éves férfival kapcsolatban.
Azt éreztem, hogy ő olyasvalaki, akivel soha nem szeretnék összeakaszkodni. Olyan volt, mint egy előérzet, hallgatnom kellett volna rá
- közölte a gyászoló apa, aki Kristin halála óta a feleségével, Michellel együtt több olyan furcsa jelenséget is tapasztalt, ami arra utalt, Kristin szelleme meglátogatta őket. Egyszer például azt álmodta, hogy egy vásárban találkoztak.
Nem beszéltünk sokat, mert valahogy nem is kellett. Csak azt akartam kifejezni, hogy hihetetlen, hogy ilyen körülmények között is találkozunk. És ő értette. Amikor rájöttem, hogy ez álom, Kristin alakja halványodni kezdett majd átlátszó lett. Meglátogatott
- emlékezett vissza Bill, aki azóta többször álmodott hasonlót, de kiemelte, a lánya 2005 júniusi halála utáni napokban voltak olyan alkalmak is, amelyekre szintén nincs magyarázat. Kilenc nap alatt például hét villanykörte égett ki a házban, majd három autójuk a négyből egy napon át be sem indult, másnapra varázsütésszerűen megjavult.
Folyton azon kaptam magam, hogy új égőt kell vennem, és betenni abba a lámpába. Aztán pár óra múlva egy másik szobában is kiégett a villany
- idézte őt a UNILAD.







