RETRO RÁDIÓ

Újra támad a szamárköhögés a szomszédban, és ez már két csecsemő életébe került

WB
Szerző
WB
Létrehozva2025. 05. 03. 08:43
Frissítve2025. 05. 03. 08:46

A szamárköhögés eseteinek száma növekszik Szlovákiában, ez pedig rámutat rámutat a kötelező védőoltások fontosságára és jelentőségére.

„Szlovákiában jelenleg a szamárköhögés fokozott előfordulásának időszakát éljük. 2024-ben eddig 7306 esetet regisztráltunk, az idei évben hetente átlagosan mintegy 150 új megbetegedést jegyzünk fel” - közölte a Közegészségügyi Hivatal kommunikációs osztálya.

Hozzátették, hogy bár az iskolai intézményekben jelenleg nem alakult ki járványos gócpont, a betegség főként családokon belül terjed.

A hivatal elmagyarázta, hogy a megbetegedések számának emelkedése akkor következik be, amikor a lakosság körében nő az érzékeny személyek – vagyis az oltatlanok, illetve azok – aránya, akiknél idővel jelentősen csökkent a védettséget biztosító ellenanyag szintje. A legveszélyeztetettebb csoportot a legkisebb gyermekek jelentik, akik koruk miatt még nem kaphatnak védőoltást.

Az egy év alatti korosztályban jegyezték fel a legtöbb megbetegedést, és sajnálatos módon két haláleset is történt

– tette hozzá a hivatal. 

kegyetlen gyilkosság
Két csecsemő is meghalt szamárköhögés miatt Fotó: ANNA GRANT / Shutteerstock

Fontos a védőoltás

A szakemberek emlékeztettek: azokat a gyermekeket, akik életkoruk vagy egészségi állapotuk miatt nem olthatók be, a közösségi immunitás védi – ha az átoltottság legalább 95%-os –, ez jelentősen csökkenti annak kockázatát, hogy fertőzés esetén meg is betegedjenek.

A Közegészségügyi Hivatal rendszeresen hangsúlyozza a szamárköhögés elleni védőoltás fontosságát, és járványkitörés esetén a szükséges járványügyi intézkedéseket is megteszi. 

„Ugyanakkor arra számítunk, hogy legalább 2025 első felében még továbbra is magas marad a megbetegedések száma” – tették hozzá.

A szakemberek a jelenlegi helyzet kezelése mellett foglalkozni kívánnak a felnőttek újraoltásának kérdésével is, akik számára ez az oltás nem kötelező.

„Körükben is növekvő megbetegedési arányt látunk. Figyelmet kell fordítani a várandós nőknek ajánlott szamárköhögés elleni védőoltásra is (a terhesség 27–36. hetében), amit háziorvossal és nőgyógyásszal történő konzultáció után, az egészségi állapot figyelembevételével lehet beadni” – figyelmeztettek.

A szakértők kifejtették: az oltás célja nemcsak a várandós nő védelme, hanem a megszületendő gyermeké is az első hetekben. Az anya szervezetében képződő specifikus ellenanyagok a placentán keresztül átjutnak a magzatba, így védelmet nyújtanak számára abban az időszakban, amikor még túl fiatal az oltáshoz - írta a Parameter.

A szamárköhögés rendkívül fertőző, a légutakat érintő betegség, amely heves köhögési rohamokkal jár. Kórokozója a Bordetella pertussis baktérium, és főként cseppfertőzéssel terjed. A beteg már három-négy nappal a tünetek megjelenése előtt is fertőzhet.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.