RETRO RÁDIÓ

Tragédia: hárman is tragikusan meghaltak egy horgászverseny alatt

Alexa
Szerző
Alexa
Létrehozva2025. 04. 17. 20:05

Két férfi a vízbe zuhant és megfulladt, egy harmadik pedig belehalt sérüléseibe.

Három ember vesztette életét egy alabamai horgászversenyen történt hajóbalesetben. A halottakat azonosították, az ügynökség szerint Joey M. Broom, John K. Clark és Jeffrey C. Little szenvedték el a halálos balesetet.

horgászverseny
Horgászverseny alatt halt bele három férfi egy hajó gázolásába / Fotó: Unsplash (illusztráció)

A People cikke azt írja, hogy mindhárom áldozat a Center Console nevezetű csónakon tartózkodott, mikor egy Nitro Bass nevű hajó elütötte őket. John és Jeffrey egyből a vízbe zuhantak és megfulladtak, míg Joey a balesetben szerzett sérüléseibe halt bele. 

A USA Today az állami hatóságokra hivatkozva közölte, hogy többen is megsérültek a történtekkor. A Major League Fishing április 16-án a Facebookon közzétett közleményében megerősítette, hogy a „súlyos csónakbaleset” a Tackle Warehouse Invitational második napján történt.

Az incidens az esemény egyik versenyző horgászát, a georgiai Leesburgből származó Flint Davist érintette. A mentőszolgálat munkatársai és a helyi hatóságok azonnal reagáltak, és továbbra is a helyszínen kezelik a helyzetet

Az érintettekre hivatkozva egyelőre több információt nem tesznek közzé. 

Szívszorító pillanat ez egész szervezetünk számára. Legmélyebb részvétünk a tragédia által érintettek családjainak és barátainak

- mondta az MFL ügyvezető alelnöke és vezérigazgatója, Kathy Fennel. 

A horgászverseny utolsó napját eltörlik. Az esettel kapcsolatban még folyik a nyomozás.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.