Szoboszlai Dominik
Az amerikai elnök menye a Fox Newson lesz látható. A 42 éves Lara Trump hétvégenként lesz látható a tévében.
A Fox News azt ígéri, hogy Lara Trump műsorával visszatér a józan ész az amerikai élet minden szegletébe. Az ismertető szerint az amerikai elnök menye szombatonként kap majd műsoridőt, aminek során közismert és befolyásos emberekkel készít majd interjút. A műsornak egyébként az lesz a címe, hogy My View with Lara Trump.
A 42 éves Lara Trump 2014-ben ment hozzá Eric Trumphoz, az elnök harmadik gyerekéhez. Korábban már dolgozott a csatornánál, csak miután Trump bejelentette, hogy indul az elnöki posztért, egy időre elváltak útjaik.
Lara Trumpnak egyébként komoly politikai törekvései is voltak, abban gondolkodott, hogy szenátorként jelölteti magát. A Republikánus Nemzeti Bizottság, a Republikánus Párt országos szervezetének társelnökeként dolgozott a választási kampány idején, hosszú megfontolás után azonban úgy döntött, hogy a szenátori pozícióra jelöltek közül szeretné töröltetni magát.
Ezt követően azonban azt ígérte, hogy januárban nagy bejelentésre készül - ez történt meg most (a szerk.), valamint azt is közölte, hogy továbbra is elkötelezett az ország szolgálata és a közéleti szerepvállalás iránt.
Donald Trunp menye volt az egyébként a Trump család tagjai közül az, aki a választások idején a legmagasabb hivatalos politikai tisztséget betöltötte, mint republikánus párti társelnök.
Lara korábban a saját apósát is meginterjúvolta. A videó itt nézhető meg: