időjárás
Másfél órán keresztül egyeztetett egymással Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Hajszál választja el Európát attól, hogy ismét béke legyen.
Karnyújtásnyira van a béke lehetősége miután Donald Trump és Vlagyimir Putyin másfél órás telefonbeszélgetésen egyeztettek a két fél feltételeiről. Az amerikai elnök elmondta, hogy belátható időn belül személyesen is találkozni fog az orosz kollégájával, ráadásul már az is körvonalazódik, hogy milyen feltételekkel születhet meg a béke.
Bár korábban is lehetett hallani olyan pletykákat, hogy telefonon beszélt egymással a két nagyhatalom vezetője, a most szerdai volt az első olyan alkalom, amelyet mindkét fél hivatalosan is megerősített. Az egyeztetés után a Kreml szóvivője arról beszélt, hogy előremutató megbeszélés volt Trump és Putyin között, aminek köszönhetően megkezdődnek a béketárgyalások.
A washingtoni Fehér Ház ovális irodájában tartott sajtótájékoztatót az amerikai elnök, amelyen természetesen az újságírók alaposan kifaggatták a telefonbeszélgetésről. Donald Trump elmondta, hogy az egyeztetések már folynak, nagyon rövid időn belül pedig jöhet a személyes találkozó is. Az elnök hozzátette:
végleges megállapodás még nincs, de nagy valószínűséggel Szaúd-Arábiában került majd sor a történelmi jelentőségű csúcstalálkozóra.
Az amerikai elnök arra is kitért, hogy Vlagyimir Putyin megerősítette számára, hogy most már hajlandó a béketrágyalásokra, valamint azt is megosztotta állítólag amerikai kollégájával, hogy Joe Bidennel erre eddig miért nem volt hajlandó. Sajnos azt azonban egyik újságíró sem kérdezte meg, hogy pontosan mit mondott erről Putyin elnök.
Ezeken kívül már az is körvonalazódik, hogy melyek lehetnek azok a sarkalatos pontok, amelyek a béketárgyalásoknál a legfontosabb lehetnek. A Pentagon vezetője Trump elnök szavait megerősítve arról beszélt, hogy Ukrajnának területeket kell átengednie Oroszország számára, valamint az is biztosnak tűnik, hogy a békéhez elengedhetetlen garancia, hogy Ukrajna nem lehet a NATO tagja.
A magyar miniszterelnök a háború kitörése óta arról beszélt, hogy mielőbbi tűzszünetre és béketárgyalásra van szükség Oroszország és Ukrajna között. Erről azonban az Európai Unió és az akkori amerikai vezetés hallani sem akart. Orbán Viktor ezért úgy döntött, hogy saját szakállára békemisszióba kezd, amelynek keretében egyesével tárgyalt az ukrán, az orosz, a kínai és a török elnökkel is, valamint találkozott a pápával és többször Donald Trump - akkor még csak - elnökjelölttel.
Ilyen előzmények és a háború folyamatos eszkalációjának közepette indult az első békemisszió, Magyarország féléves uniós elnökségét követően, majd decemberben újabb békekörútra indult Orbán Viktor:
Most azt látjuk, hogy nem volt hiábavaló Orbán Viktor békemissziója. A magyar miniszterelnök korábban úgy fogalmazott: Kinyitottuk az ajtót, jöhetnek az érdemi tárgyalások.